Megkezdődött Nagytétény központjának megújítása
Elhelyezték a nagytétényi, XXII. kerületi városközpont alapkövét csütörtökön, a csaknem egymilliárd forint értékű beruházástól a közterek felújítása mellett a turizmus élénkülését és munkahelyteremtést várnak.
Dátum: 2012-10-05 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185033
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:22:40.848420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP) polgármester a rendezvényen közölte: a Tétény mozi helyén új kulturális központ épül, a Szelmann házat, vagyis Nagytétény jelenlegi közösségi házát az eredeti állapothoz hasonlóan beépítik, és helyet adnak a vállalkozóknak is. Kitért arra, hogy rendezik a közterületeket és a homlokzatokat is, valamint felújítják a kastély melletti régi piacteret. Közlése szerint a projektet jövő május végéig befejezik.
Németh Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: Nagytétény úgy újul meg, hogy megőrzi régi értékeit. Hozzátette, hogy nemcsak az épített értékek megőrzésére gondol, hanem a hagyományokra, a kisvárosi hangulatra is, amely évszázadok óta jellemzi a kerületet. Megjegyezte, hogy a fejlesztés a turizmus szempontjából is kitörési lehetőség, s annak része a gazdaságfejlesztés, a munkahelyteremtés is.