Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Érdemes lenne megtartani a jegybanki tranzakciós illetéket" + hang

A Fidesz frakcióvezetője nem tekintene el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megadóztatásának szándékától, de elképzelhetőnek tartja, hogy a kormány végül másképp dönt, a nemzetközi tárgyalópartnerek ugyanis elszántak a jegybanki tranzakciós illeték megszüntetésének kérdésében.

Dátum: 2012-10-05 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185036
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:22:42.012704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Rogán Antal a Lánchíd Rádió Kulissza című műsorában

Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke erről a Lánchíd Rádiónak adott csütörtöki nyilatkozatában beszélt, emlékeztetve, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar kormánynak írt legutóbbi válaszlevelében felvetette a jegybanki tranzakciós illeték kérdését is.

A politikus az MNB egyes műveletei után - az elfogadott törvény értelmében jövő januártól - fizetendő illetéket megfontolandó eszköznek, igazságos adózási formának tartja, amelyet szerinte nem kell "csak úgy, rögtön kidobni". Sőt úgy látja, hogy akár más mértékben, más műveletekre, de érdemes lenne megtartani a jegybanki tranzakciós illetéket.

Ám lehet - folytatta -, hogy nem ez lesz a kormány végső döntése, mert "a tárgyalópartnereink a másik oldalon elég elszántak, kőkeményen ragaszkodnak ahhoz, hogy minél kevésbé adóztassuk a bankokat, és ha már a kereskedelmi bankok adóztatásának visszavonásáról nem is tudnak meggyőzni minket, de elszántak abban a tekintetben, hogy a jegybank megadóztatásának szándékát szüntessük meg". A kabinet egyelőre nem hozott döntést - jelezte, majd a helyzetet jellemezve úgy fogalmazott: "vannak közöttünk héják és vannak galambok, én inkább a héjákhoz tartozom".

A Fidesz frakcióvezetője az interjúban kitért arra is, hogy a kormánynak péntekig kell ismertetnie az Európai Bizottsággal, milyen intézkedéseket tervez az államháztartási hiány három százalék alatt tartására annak érdekében, hogy megszűnjön a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás.

Rogán Antal szavai szerint a kabinet ebben a kérdésben nagyjából ugyanazt a tárgyalási javaslatot teszi majd le az Európai Bizottság asztalára, mint amit az IMF-nek írt szándéklevélben is javasolt. A kormány a döntéseivel arra is választ ad majd, hogyan valósítható meg a munkahelyvédelmi akcióterv, "akár a jegybanki tranzakciós illeték elengedése mellett is" - tette hozzá. Nyomatékosította egyúttal, hogy a kormány jövőre el fogja törölni a félszuperbruttót, ami többletjövedelmet jelent majd a családok nagy részének.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 613, 'source_type': 'media', 'source_id': 9302, 'target_type': 'article', 'target_id': 121520, 'relation_type': 'describes'}