Hazánk továbbra is támogatja a Nyugat-Balkán integrációját
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára megbeszélést folytatott a nyugat-balkáni államok budapesti kibertér-konferenciára érkezett delegációinak vezetőivel pénteken, és egyebek mellett az uniós országjelentésekkel kapcsolatos magyar várakozásokról tárgyaltak - tájékoztatta a tárca az MTI-t.
Dátum: 2012-10-05 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:22:51.734067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kiemelték, a találkozón a konferenciának a régióban hasznosítható tapasztalatainak összegzése mellett Németh Zsolt részletesen szólt Magyarország nyugat-balkáni politikájának főbb elemeiről. Emellett az államtitkár ismertette az Európai Bizottságnak a térség államairól készített és október 10-én bemutatandó országjelentéseivel kapcsolatos magyar várakozásokat.
Áttekintették a nyugat-balkáni országokkal tervezett közös események, így a visegrádi csoport (V4), Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia, illetve a nyugat-balkáni külügyminiszterek október 25-re tervezett varsói találkozójának céljait. A megbeszélésen Németh Zsolt megerősítette, hogy Magyarország továbbra is elkötelezetten támogatja valamennyi nyugat-balkáni ország európai integrációját.