"A tábornokok tiszta és szent eszmét követtek"
Bár a bitó vagy a golyó jutott nekik, a történelem bebizonyította, hogy a mártír tábornokok állnak a győztes oldalon - jelentette ki Rétvári Bence, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Aradon.
Dátum: 2012-10-06 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:23:01.759896, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\nA fegyvereket elsütő katonákra, a tűzparancsot kiadó elöljárókra ma már senki sem emlékezik, itt azonban a látszólagos legyőzöttek sírjától nem olyan messze száz számra gyűlünk össze - mondta a politikus az 1848-49-es szabadságharc 163 évvel ezelőtt kivégzett tizenhárom tábornokának tiszteletére rendezett megemlékezésen az aradi Szabadság-szobornál. „A kivégzett tábornokok a győztes oldalon állnak, mert egy tiszta és szent eszmét követtek” – tette hozzá. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'Ezeknek az embereknek a sírja lehetett volna a magyarságé is, 163 év távlatából visszanézve azonban a nemzet védőfalaivá váltak. A magyarság sikeres, hiszen nincs sem besenyő, sem kun nemzet itt a Kárpát-medencében, magyar nemzet, Magyarország azonban van – hangsúlyozta a politikus. Hozzátéve: a magyar nemzet úgy is összetart, hogy a nemzet határai nem esnek mindenütt\xa0\xa0egybe az ország határaival.Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke kifejtette, büszkék vagyunk a múltra, a magyar szabadságharcra, erőt és hitet merítünk belőle, hogy a mában élő és a jövőt tervező nemzedékünk ne\xa0\xa0tévesszen utat és célt.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A nemzet értékei szilárd múlton állnak, s nekünk kötelességünk gyarapítani ezeket az értékeket, nem elég megőriznünk, ápolnunk, hanem gazdagítani kell a mában és beépíteni a holnapban - mondta. A 21. század kihívásai csak részben különböznek a 19. század nemzetalkotó időszakáétól: ma is szabadságot, testvériséget és egyenlőséget akarunk. A szabadság iránti törekvésünk ma sem mások ellen irányul - fogalmazott a politikus. Azt akarjuk, amit 163 évvel ezelőtt elődeink, azt, hogy sorsunkat mi magunk irányíthassuk, hogy mi döntsünk azokról a kérdésekről, amelyek napjainkat és a holnapot alakítják – hangsúlyozta az elnök. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'Az aradi megemlékezések az egykori vesztőhelynél rendezett koszorúzással kezdődtek el délelőtt, majd a belvárosi római-katolikus templomban folytatódtak, ahol Kondé Lajos, a szegedi Dóm plébánosa, esperes, pasztorális püspöki helynök, nagyprépost celebrált szentmisét. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közös megemlékezést szervez az aradi vértanúk emlékére Zilahon. A megemlékezés a Wesselényi-szobor előtt 18 órakor kezdődik. Az ünnepségen felszólal többek között Toró T. Tibor, a EMNP elnöke. Aradon végezték ki 163 évvel ezelőtt az 1848-49-es szabadságharc tizenhárom tábornokát. Október 6. 2001 óta nemzeti gyásznap.']