Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csepeli önkormányzat: elítélik a hitközségi elnököt ért támadást

A csepeli polgármester a városrész valamennyi polgára nevében együttérzését fejezte ki, és támogatásáról biztosította a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti elnökét, akit vallási hovatartozása miatt támadtak meg a főváros XX. kerületében.


Dátum: 2012-10-08 09:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185107
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:23:07.858078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németh Szilárd XXI. kerületi polgármester az MTI-nek szombaton küldött közleményében jelezte, bár a rasszista indíttatású cselekmény a XX. kerületben történt, a csepeliek is a saját bőrünkön érezhették, "mennyire belénk mar a szélsőséges és rosszakaratú emberek előre kitervelt, provokatív támadása", hiszen - mint írta - Kerényi András a Csepeli Lelkészi Kör tagja, Csepelen él, és a csepeli zsidó honfitársak vezetője is.

Közölte, a csepeliek nevében mélységesen elítéli a hitközségi elnököt ért durva, aljas és gyáva támadást, és a leghatározottabban elutasítja az ilyen szélsőséges provokációt. Hozzátette: bíznak abban, hogy az igazságszolgáltatás példásan meg fogja büntetni az elkövetőket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombat délelőtt azt közölte az MTI-vel, hogy őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatását a hitközségi elnököt megtámadó fiatalembernek, társát pedig tanúként hallgatták ki.

Péntek délután a XX. kerületi Téglagyár téri imaház közelében szidalmazták és bántalmazták Kerényi Andrást, aki azonban a támadókat követve telefonon értesítette a rendőrséget, így rövidesen elfogták a két gyanúsítottat.

Kapcsolódó elemek