Bővült Debrecen kerékpárút-hálózata
Újabb két kilométeres szakasszal bővült Debrecen kerékpárút-hálózata; a Böszörményi út menti utat, amely a józsai kerékpárutat köti össze az újkerti lakótelep kerékpárútjával, s azon keresztül a belvárossal, Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere adta át hétfőn.
Dátum: 2012-10-08 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185110
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:23:09.072807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közölte, az útvonal 120 millió forintba került, 85 százaléka európai uniós támogatás, a többi önkormányzati forrás. Ezzel 30 kilométerre nőtt a kerékpárút-hálózat hossza a városban - mondta Kósa Lajos az MTI érdeklődésére. Hozzátette: a pihenőövezetekkel együtt 50 kilométernyi úthálózat áll a kerékpárosok rendelkezésére Debrecenben. Már készül egy újabb útszakasz, amely a tócóskerti lakótelepet köti majd össze a belvárossal - jegyezte meg Kósa Lajos.
Pajna Zoltán (Fidesz) alpolgármester arról számolt be, hogy egy teljesen uniós támogatású, 500 millió forintos kerékpárút-fejlesztési programot készítenek elő, amely az Egyetemvárost kapcsolja majd be a debreceni kerékpárút-hálózatba.