A gazdasági bizottság támogatta a hírközlési törvény módosítását
Általános vitára alkalmasnak tartotta a parlament gazdasági bizottsága hétfőn Rogán Antal, Menczer Erzsébet és Cser-Palkovics András (Fidesz) képviselők önálló indítványát, amely az elektronikus hírközléssel és a digitális átállással összefüggő egyes törvényeket módosítja.
Dátum: 2012-10-08 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:23:12.136405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az előterjesztők nevében Rogán Antal, a bizottság elnöke elmondta: a módosítás megteremti annak lehetőségét, hogy a televízió sugárzás digitális átállása során az arra rászorulók támogatást kapjanak az ehhez szükséges eszköz megvásárlásához. Az elektronikus hírközlési törvény módosítása pedig megteremti annak lehetőségét, hogy a szolgáltatók egyoldalúan módosíthassák az előfizetői szerződést, amennyiben az előnyös a fogyasztóknak. Az egyoldalú módosítást viszont kizárja a javaslat akkor, ha a szolgáltató olyan illetéket akar áthárítani a fogyasztóra, amelynek alanya maga a szolgáltató.
A módosítás felsorolja azt is, hogy a szolgáltatók a hűségszerződéseiket milyen paraméterekhez köthetik. Példaként említette Rogán Antal azt, hogy a két-hároméves, kedvezményes készülékvásárlásra jogosító hűségszerződés kedvezőtlen a fogyasztóra, miután a készülék értéke rohamosan csökken.
A frekvenciaárverés szabályainak módosítását azzal indokolta Rogán Antal, hogy annak világosnak, rövid határidővel megvalósíthatónak kell lennie, és szintén rövid határidejű legyen a jogorvoslat is.
A bizottság a két kormánypárt igen szavazata mellett, az MSZP és az LMP nem szavazatával, és a Jobbik tartózkodásával engedte általános vitára a javaslatot.
A gazdasági bizottság az ellenzéki pártok egységes támogatása mellett, a kormánypárti képviselők nemleges szavazataival elvetette Schiffer András (LMP) képviselő indítványát, amelyben a közbeszerzési törvényben erősen szűkítette volna a gyorsított eljárásokat, a korrupció visszaszorítása érdekében. Rogán Antal nem vitatta a jó szándékot, de nem értett egyet a módosítással.
A bizottság döntött még a postai szolgáltatásokról szóló törvényjavaslathoz, továbbá a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvényt módosító javaslatához beadott képviselői módosító indítványokról, valamint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló törvényt módosító javaslathoz beadott, kapcsolódó módosító indítványokról is.