A fővárosi Fidesz-KDNP elkötelezett az új buszok üzembe állítása mellett
A fővárosi Fidesz-KDNP frakció a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV új buszok üzembe állítását célzó terve mellett foglalt állást hétfői rendkívüli ülésén.
Dátum: 2012-10-08 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185125
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:23:14.691980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes és Németh Zoltán, a fővárosi képviselőcsoport vezetője közös közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a frakció áttekintette a busztender ügyét, s támogatásukról biztosították a Fővárosi Közgyűlés által elvi kereteiben jóváhagyott buszüzemeltetési modellt. Jelezték: elkötelezettek a fővárosi közösségi közlekedés fejlesztésének ügye mellett; ennek részének tekintik a most folyamatban lévő, 75 szóló és 75 csuklós autóbusz üzemeltetésére kiírt pályázatot is.
A frakció álláspontja szerint Budapestnek olyan megoldást kell választania, amely a leghamarabb, a közlekedésbiztonsági szempontoknak megfelelően biztosítja azt, hogy a 18 év átlagéletkorú buszok helyett minél nagyobb számban közlekedjenek új járművek Budapesten. A Fidesz-KDNP megerősítette: a Fővárosi Közgyűlés a korábbi döntéseiben minden olyan keretfeltételt biztosított, amely alapján az igazgatóságok meghozhatják és meghozták döntéseiket. Ezek között szerepel egyebek mellett az is, hogy a BKV a feladat-ellátási szerződésében rögzített feltételek szerint éven túli kötelezettséget vállalhat.
A közleményben arra is kitértek, hogy az álláspont kialakításakor figyelembe vették "a túlzott hiány eljáráshoz köthető ajánlások budapesti közösségi közlekedésre vonatkozó részeit, továbbá a finanszírozással összefüggő kormányzati törekvéseket".
A busztender eredményességéről múlt kedden döntött a BKK és a BKV Zrt. igazgatósága, eredményhirdetés október 16-án lesz. A BKK korábbi tájékoztatása szerint azért csak október közepén írhatják alá a szerződést, hogy a Fővárosi Közgyűlésnek legyen ideje az ajánlatkérő tudomására hozni, ha a fedezetet nem látják biztosítottnak. A társaság hangsúlyozta, hogy korábban hosszú időn keresztül nem hoztak döntést új buszok beszerzéséről, emiatt a flotta műszaki állapota leromlott.
Az MTI értesülései szerint a közös igazgatósági ülésen a VT-Transmant hozták ki győztesként. A magyar cég Mercedes Citaro buszokkal pályázott, a buszok várhatóan jövő tavasszal érkeznek meg Budapestre, és a belvárosban, illetve Újpesten, Kelet-Pesten és Észak-Budán állnak majd forgalomba.