Fazekas: Október közepén kezdődik a földtörvény vitája
A földtörvény vitája október 17-én kezdődik az Országgyűlésben - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Budapesten, miután kormányoldali képviselőkkel egyeztetett a törvényjavaslatról.
Dátum: 2012-10-09 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185143
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:23:21.370009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszter véleményt cserélt a Fidesz mezőgazdasági kabinetjének tagjaival, ezt követően újságírói kérdésre elmondta: a Fidesz-frakció jónak tartja a földtörvény javaslatát és támogatja. Jelezte azt is, hogy a törvényjavaslathoz a kormány a továbbiakban nem kíván módosító indítványt benyújtani, de megjegyezte, hogy a képviselők várhatóan fognak.
A megbeszélésen a miniszter tájékoztatása szerint szóba került a birtokmaximum mérete, a helyben lakás fogalmának meghatározása, továbbá az üzemszabályozási törvény megalkotása, valamint a földtörvényben megtalálható kétharmados szabályok kérdésköre. Nem volt viszont szó a földhaszonbérlet témájáról.
Fazekas Sándor az Országgyűlés őszi ülésszaka legfontosabb törvényének nevezte a földtörvényt, hiszen pótolhatatlan nemzeti vagyonról, a földről rendelkezik.
A miniszter emlékeztetett: tekintettel a terület fontosságára, a Vidékfejlesztési Minisztérium széles körű társadalmi vitát folytatott a törvénytervezetről, mielőtt az Országgyűlés elé terjesztette. Ebben a vitában részt vettek társadalmi és szakmai szervezetek, továbbá az ellenzéki és a kormányoldalhoz tartozó parlamenti képviselők. A javaslatról úgynevezett többkörös egyeztetést folytattak.
Az MTI kérdésére válaszolva Fazekas Sándor közölte: a törvényjavaslatban továbbra is az 1.200 hektáros birtokmaximum szerepel, mert ez biztosítja az élet- és versenyképes családi birtokok működését Magyarországon. Az 1.200 hektáros birtokméret egy négyfős család megélhetéséhez szükséges, és a fejlesztéshez is biztosít teret. Az agrártárca és a kormány célja pedig az agrárközéposztály megerősítése - húzta alá.
A miniszter utalt arra is, hogy a földjog első számú alanya a törvényjavaslat elfogadását követően a földműves lesz, Magyarországon csak ők birtokolhatnak földet.
['\nStratégiai megállapodás', 'Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Vidékfejlesztési Minisztérium 18 társadalmi szervezettel, a dokumentumokat Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át a szervezetek képviselőinek kedden Budapesten.', 'A tárcavezető a megállapodások jelentőségét méltatva üdvözlőbeszédében elmondta, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint az érintett szakmai és civil szervezetek együttgondolkodása szorosabbá válik. Elsősorban a jogszabályok előkészítésében, továbbá az átfogó programok megalkotásában és a stratégiai dokumentumok kidolgozásában van tere az együttműködésnek.
\xa0\xa0\xa0
A miniszter az együttműködés alapjának a hatékony és kölcsönös információcserét, valamint a rendszeres konzultációt tartotta.']