Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fontos az Azerbajdzsánnal való gazdasági együttműködés

Magyarország stratégiai céljainak eléréséhez fontos az Azerbajdzsánnal való gazdasági együttműködés - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.


Dátum: 2012-10-09 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:23:24.960164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar-Azeri Gazdasági Vegyes Bizottság hétfőn és kedden Budapesten tartotta harmadik ülésszakát.

Szijjártó Péter, a bizottság magyar társelnöke a megbeszélésekről tartott sajtótájékoztatón kiemelte: az Azerbajdzsánnal való együttműködés jelentősen hozzájárul majd Magyarország energiaellátás-biztonságának növeléséhez, az ellátás diverzifikálásához. Emellett szó volt a tárgyalásokon a magyar vállalatok bekapcsolódásáról az azeri infrastruktúra-fejlesztésekbe, és egyebek között élelmiszeripari együttműködésről is - mondta az államtitkár.

Sahin Musztafajev azeri gazdaságfejlesztési miniszter kiemelte: Azerbajdzsán is érdekelt abban, hogy Magyarországgal stratégiai gazdasági kapcsolatokat építsen ki.

Szijjártó Péter elmondta: Magyarország energiaellátásának biztonsága szempontjából abban érdekelt, hogy minél több forrásból érkezzen Magyarországra gáz, ebben jelentős szerep hárulhat az azeri gázt Európába hozó projektekre. Így a gázszállítás diverzifikálásának, a gázellátás  biztonságának növelése érdekében a magyar kormány abban érdekelt, hogy a Nabucco West minél versenyképesebb projekt legyen - mondta az államtitkár. (Ez a tervezett gázvezeték Törökországon, Bulgárián és Románián keresztül hozna azeri gázt Közép-Európába.)

Szijjártó Péter beszámolt arról is, hogy a tárgyalásokon felmerült az Azerbajdzsánból Grúzián és Törökországon keresztül Európába irányuló, Ázsiát Európával összekötő vasútvonal ügye. Közölte: vizsgálják, hogy ebben milyen szerepet játszhatna Magyarország, például a vasút kiépítése révén a logisztikában.

Az azeri miniszter kifejtette: a kaukázusi térségben jelentős gáztartalékkal rendelkezik Azerbajdzsán, a gázkészleteket az azeri lelőhelyeken hozzávetőleg 2,5 trillió köbméterre becsülik. A Nabucco West projektről elmondta: a projekt kapcsán fontos áregyeztetéseket is végre kell hajtani az érintett felek között.

Az Ázsiából Európa felé haladó vasútvonalról Sahin Musztafajev közölte: annak első szakasza 2013-ban elkezd "működni", a tervezett vasút Bakuból indul majd, és Grúzián keresztül Törökországban halad tovább Európa felé.

Szijjártó Péter ismertette: Magyarország vetőmagot és húst is szállítana Azerbajdzsánba, és az egészségügyi és gyógyszeripari együttműködés fellendítésére egészségügyi befektetői fórum szervezését határozták el a vegyes bizottság ülésén.

A sajtótájékoztató végén Szijjártó Péter és Sahin Musztafajev oktatási együttműködésről írt alá megállapodást. Szóba került az is: az azeri kormány újabb magyar egyetemeket vesz fel arra a listára, amelyeket azeri diákoknak ajánl továbbtanulási célból.

A tanácskozás első napján együttműködési megállapodást írt alá a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége és az Azerbajdzsáni Vállalkozók Szövetsége, valamint a Fiatal Magyar Vállalkozók Országos Szövetsége és az Azerbajdzsáni Fiatal Vállalkozók Hálózata.

['\nA kormány lezártnak tekinti a Safarov-ügyet', 'A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerint a magyar kormány a maga részéről lezártnak tekinti a Safarov-ügyet, így azt a Magyar-Azeri Gazdasági Vegyes Bizottság ülésén semmilyen módon nem is hozták szóba.', 'Szijjártó Péter ezt a vegyes bizottság ülését követő sajtótájékoztatón egy újságírói kérdésre válaszolta.

\xa0\xa0\xa0

Sahin Musztafajev azeri gazdaságfejlesztési miniszter ezzel kapcsolatban elmondta: a magyar kormány a nemzetközi jog alapján lépett. Az azeri miniszter szerint a magyar kormány döntése "humánus és igazságos volt".

\xa0\xa0\xa0

Véleménye szerint az azeri kormány is a nemzetközi jog szerint lépett. Hangsúlyozta: Ramil Safarov elsősorban áldozat, de az azeri tiszt által megölt örmény tiszt is áldozat volt.

\xa0\xa0\xa0

Szerinte Örményország agressziót követett el, az azeri területek 20 százalékát megszállta. Ezen a területen született Ramil Safarov is - tette hozzá az azeri miniszter.']

Kapcsolódó elemek