Orbán: A magyarok génjeiben van a föld szeretete + videó és képgaléria
A miniszterelnök szerint a magyaroknak a génjeiben van a föld szeretete, tisztelete, az elmúlt években mégis egy olyan vidékellenes szemlélet uralkodott, amely arról szólt, hogy a jövő Magyarországán jelentéktelen szerepe lesz az agráriumnak. Képgaléria megtekinthető itt.
Dátum: 2012-10-09 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185162
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:23:27.728655, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarországnak mindezért egy olyan új földtörvényre van szüksége, amely pótolja az elmúlt 100-120 évben elmaradt összes magyar földreformot, és amely nem rombolja a már kiépült termelési kapacitásokat - hívta fel a figyelmet. Kitért az élelmiszer-biztonság kérdésére is, rámutatva: a késztermékek csak akkor biztonságosak, ha a termőföldtől az asztalig mindenki betartja a szigorú előírásokat. Minél kevesebb a közvetítő, annál nagyobb az élelmiszer-biztonság - jegyezte meg.
Beszédében hangsúlyozta: meggyőződése, hogy megfelelő oktatással, neveléssel, üzemi kultúrával és munkahelyi vezetőkkel minden magyar vidéki ember képes világszínvonalon teljesíteni, Magyarországnak ugyanis éppen az a legnagyobb baja, hogy nem hiszi el magáról, mire képes. Az olyan beruházások, mint a csípőteleki, bátorítások, hogy "igenis, mi, magyarok többre vagyunk képesek". Az pedig, ahogy ma az ország kinéz, csak "balszerencse, történelmi nyavalya, egy rossz álom" - fogalmazott a kormányfő.
Csányi Sándor: Itt az ideje a mezőgazdaság fejlesztésének
Csányi Sándor szerint ha valamikor fejleszteni kell a magyar mezőgazdaságot, annak most van itt az ideje. A Bonafarm cégcsoport tulajdonosa - aki az OTP Bank NyRt. elnök-vezérigazgatója is - kedden a Beremendhez közeli Csípőteleken, Közép-Kelet-Európa legnagyobb és egyik legkorszerűbb tehenészeti telepének átadási ünnepségén hangsúlyozta: az elmúlt években alapvetően megváltozott a mezőgazdasági, élelmiszeripari termékek értékelése a világban. Hozzátette: Ázsiában a következő évtizedekben emberek százmilliói, milliárdjai lépnek a gazdagodás útjára és jelentkeznek fogyasztóként az élelmiszerpiacon. Ez óriási lehetőség, de nagy kihívás is a magyar mezőgazdaság számára, mert ebben a versenyben érvényesülni csak a legkorszerűbb fejlesztések révén lehet.