Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lehetővé válik a színvonalbeli különbség csökkentése

Nem biztos, hogy olcsó lesz a közoktatási intézményeket fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) rendszere, a tervezett költségvetésében pedig nem látni, hogy mindenre lenne pénz - mondta Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának fideszes elnöke a testület keddi budapesti ülésén.


Dátum: 2012-10-09 18:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185169
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:23:30.215155, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Marekné Pintér Aranka, a KIK megbízott elnöke kiemelte: a jövő évi előzetes költségvetés szerint a központ 407 milliárd forinttal gazdálkodhat, a január 1-jén bekövetkező változásoknak pedig nem szabad, hogy kihatása legyen a pedagógiai munkára.

Pokorni Zoltán rámutatott: a szervezet 407 milliárdos jövő évi költségvetése és a pedagógusok előreláthatólag 570 milliárd forintra tervezett 2013-as bérkifizetése között "lyuk van", még azzal is számolva, hogy az egyházi és alapítványi fenntartású iskolák tanárainak bérét nem a KIK-en keresztül fizetik ki. Mint közölte, az ellátandó feladat jóval többnek tűnik, mint amennyire pénz van. Megemlítette, sok esetben nem lesz könnyű a dologi kiadásokat különválasztani a pedagógiaiaktól, mert míg előzőek az önkormányzatok, addig utóbbiak az állam költségvetését terhelik. Felvetette azt a kérdést is, hogy ha a KIK "elviszi" az önkormányzatoktól az addigi oktatási referenseket, akkor ki látja majd el a településeken az ifjúsági, közművelődési és sportfeladatokat, mivel ezek a szakemberek rendszerint ezt a munkát is elvégzik. Rámutatott: az állami feladatellátás mellett az egyik legfontosabb érv az, hogy ezáltal lehetővé válik az iskolák közötti színvonalbeli különbség csökkentése.

Kapcsolódó elemek