Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Megint nekünk kell felépíteni" az EU támogatottságát

A külföldről érkező kritika miatt jelentősen csökkent az Európai Unió támogatottsága Magyarországon, a kormánynak azonban ismét az EU pártjára kell állítani a lakosságot, mert az EU-n belül akarja megoldani a rendszerváltás óta felgyülemlett problémákat - mondta Balog Zoltán kedden Lipcsében.


Dátum: 2012-10-09 19:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185170
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:23:30.558318, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az emberi erőforrások minisztere a német Kereszténydemokrata Unióhoz közel álló Konrad Adenauer Alapítvány Szabadság Magyarországon című pódiumbeszélgetésén kifejtette: a Fidesz "egy erősen Európa-szkeptikus országban" tíz éven keresztül egyben tartotta és EU-párti irányba fordította a jobboldalt, a Magyarországgal szembeni erős, "részben fundamentalista" kritika miatt azonban 2011 első félévében a lakosság egészét tekintve 30 százalékkal csökkent az unió támogatottsága. "Most megint nekünk kell felépíteni" az EU támogatottságát - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy a kormány "természetesen" az unió tagjaként akarja meghaladni "a görögországi viszonyokat", amelyeket a nyolc évi szocialista kormányzás után megörökölt.

Kifejtette: a bírálatokban van "némi igazság", hiszen a kormányváltás óta Magyarországon "lélegzetelállító sebességgel" zajlanak a változások, mert meg kell oldani a rendszerváltás óta felgyülemlett problémákat, amelyek miatt a térségben "az elsőből az utolsók lettünk". E gyors változásból adódik a magyarországi folyamatokat övező külföldi aggodalom - mondta Balog Zoltán. Hozzátette: a 22 évvel a rendszerváltás után még mindig "a radikális változások korát élő" Magyarországon az új kormány szinte valamennyi nagy rendszert átalakított, mert helyre kellett állítania az ország működőképességét, és e munka során történtek "durva hibák is" - mondta a miniszter.

Balog Zoltán a mintegy 70 fős, többnyire német közönség előtt zajló rendezvényen mindezzel kapcsolatban megjegyezte: Magyarország legfontosabb problémája nem a médiatörvény, hanem a jobboldali radikalizmus és a 3 millió embert sújtó mélyszegénység.

Kapcsolódó elemek