Jövő nyáron Magyarországra látogat a NATO-főtitkár
Hende Csaba honvédelmi miniszter jövő nyárra magyarországi látogatásra hívta meg Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárt, aki a meghívást köszönettel elfogadta.
Dátum: 2012-10-10 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185181
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:23:34.688614, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt Hende Csaba közölte az MTI-vel kedden Brüsszelben. A miniszter a NATO-országok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozásán vesz részt, és kora este kétoldalú találkozót tartott a főtitkárral. A jövő nyári látogatást ahhoz időzítik, hogy akkor lesz négyéves a pápai nehézszállító légi ezred, és a magyar fél azt szeretné, ha Rasmussen ebből az alkalomból látogatást tenne Pápán. A magyar honvédelmi miniszter, mint azt az MTI-nek elmondta, a brüsszeli NATO-tanácskozáshoz kapcsolódóan részt vett a Visegrádi Négyek védelmi miniszteri találkozóján is. Ezen a soros lengyel elnökség prioritásairól esett szó, és meghatározták a következő fél év menetrendjét. A fő témák közül súlyában kiemelkedik az a 2016-ra megalakuló EU-harccsoport, amelyet a visegrádi négyek fognak létrehozni.
Hende Csaba emellett kétoldalú megbeszélést folytatott Corneliu Dobritoiu román nemzetvédelmi miniszterrel. Áttekintették az együttműködés kérdéseit, köztük a Tisza elnevezésű magyar-román műszaki zászlóalj tevékenységét, amely katasztrófavédelmi - elődlegesen árvízvédelmi - feladatok ellátására vethető be. Szót ejtettek arról, hogy a gazdasági helyzet a román védelmi költségvetés jelentős csökkentését tette szükségessé, amiből átfogó védelmi felülvizsgálat következik.
A NATO-országok védelmi minisztereinek tanácskozásán nemcsak az amerikai, hanem a német miniszter is jelezte az egyes tagállamok védelmi költségvetései közötti aránytalanságokat. NATO-források a megbeszélés előtt arról adtak tájékoztatást, hogy egyre nő az amerikaiak részaránya, és immár több mint háromszor annyival járulnak hozzá a közös védelemhez, mint az európaiak együttvéve. Mint Hende Csaba elmondta, Leon Panetta amerikai védelmi miniszter a tanácskozáson úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok nem fogja tudni sokáig egyedül viselni ezeket a terheket, mivel ott is jelentős megszorítások vannak védelmi területen. Magyarország - mondta a honvédelmi miniszter - lehetőségeihez képest igyekszik hozzájárulni a közös erőfeszítésekhez. Hangsúlyozta: bár csak három olyan NATO-tagország van, amely GDP-arányosan Magyarországnál kevesebbet költ honvédelemre, a teljesítmény tekintetében Magyarország - méretarányosan - mégis az első harmadba tartozik. Mint hozzátette, van olyan mutatószám is - mégpedig az, amely a telepíthető szárazföldi erők összlétszámához képest a ténylegesen műveletben lévők számarányára vonatkozik -, amelyben Magyarország a legelső a NATO-országok között.
A védelmi terheknek a tagállamok közötti ésszerű megosztása tekintetében Magyarország főleg a katonai egészségügyi képességeivel, illetve a rögtönzött robbanóeszközök elleni küzdelemben tud felmutatni kiemelkedő tapasztalatot és kiképzési együttműködési lehetőséget - közölte a miniszter. Megemlítette még a különleges műveleti erők terén meglévő magyar képességeket is. A NATO-tanácskozáson Hende Csaba - mint azt elmondta - felszólalásában szorgalmazta az atlanti szövetség és az Európai Unió közötti együttműködés javítását, a párhuzamosságok elkerülését. Az ülésen egyébként jelen volt és felszólalt Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője is.