Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újraavatta a honfoglalási emlékművet Kövér László

Újraavatta a magyar honfoglalási emlékművet a sorozatos rongálásokat követő felújítása után szerdán Vereckén Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki rövid megbeszélést folytatott Kárpátalja megye vezetőivel is.


Dátum: 2012-10-10 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:23:41.017322, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A házelnök kifejtette: a magyar állam felelősséget visel minden magyar emberért, még akkor is, ha Ukrajnában pénzbírsággal akarják megakadályozni a magyarok közjogi összetartozását. Ezzel a lépésével az ukrán politika minden ukrán állampolgár érdekét sérti, mert eltávolítja Ukrajnát Európától - fogalmazott. A politikus méltatta az emlékmű tulajdonosa, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tevékenységét és vezetőinek munkáját, amelyet - mint mondta - a kárpátaljai magyarság érdekeinek védelmében a jog és a demokrácia alapján állva fejtenek ki. Egyúttal minden magyar ember nevében köszönetet mondott a kárpátaljai magyaroknak azért, hogy óvják a vereckei honfoglalási emlékművet, fenntartják az emlékezetet és a reményt, kitartanak nemzetük mellett.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a vereckei emlékmű hányattatott sorsa hűen tükrözi a kárpátaljai magyarság sorsát. Annak a reményének adott hangot, hogy a honfoglalási emlékmű helyreállításával sikerül a kárpátaljai magyarságot is megerősíteni.

Kövér László korábban a csapi határátkelőhelyen rövid megbeszélést folytatott Ivan Balogával, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) elnökével és Ivan Kacsurral, Kárpátalja megye kormányzó-helyettesével. A találkozón a házelnök, utalva kárpátaljai látogatásának céljára és a magyar emlékmű elleni támadásokra, emlékeztetett arra, hogy a vereckei honfoglalási emlékmű megépítése nélkülöz minden mögöttes szándékot. Az emlékmű történelmi eseménynek, a magyar honfoglalásnak állít emléket - tette hozzá. Válaszukban az ukrajnai megye vezetői annak a reményüknek adtak hangot, hogy a vereckei emlékművel kapcsolatos incidensek nem rontják Magyarország és Ukrajna általuk kiválónak nevezett kapcsolatait. Ivan Kacsur arról biztosította Kövér Lászlót, hogy már történtek lépések annak érdekében, hogy a jövőben ne tudják megrongálni a vereckei magyar emlékjelet.

Kapcsolódó elemek