Befejeződtek az árvízi károk helyreállítási munkái Felsőzsolcán
A belterületi utak megújulásával lényegében befejeződtek az árvízi károk helyreállítási munkái Felsőzsolcán. A felújított József Attila utcát Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára adta át szerdán.
Dátum: 2012-10-10 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:23:43.521091, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus méltatta azt az összefogást, amely a 2010-es árvíz után megmutatkozott az országban. Emlékeztetett arra, hogy a kormány gyorsan teremtett forrásokat a károk helyreállítására. Felsőzsolcán alig két évvel a katasztrófa után az árvízi károk helyreállítása befejeződött. Megépült a körgát, az önkormányzati intézményeket felújították, a romba dőlt, megrongálódott lakóházakat újjáépítették, és negyvennégy belterületi utca és az utak menti árkok is megújultak - sorolta az államtitkár.
Tállai András megemlítette: a Miskolchoz közeli város a vis maior keretből, pályázat útján több mint 200 millió forintot kapott, ebből 112 millió forint jutott az utak újjáépítésére, a többi pénzből önkormányzati intézményeket állítottak helyre. Az államtitkár a Felsőzsolcához közeli, szintén a 2010-es árvíz által sújtott Arnóton a megújult és kibővített polgármesteri hivatalt adta át.
A község önkormányzata az Új Széchenyi Terv Észak-magyarországi Operatív Programja keretében mintegy 70 millió forintos támogatásból a polgármesteri hivatalban, az óvodában, a művelődési házban és az orvosi rendelőben keletkezett károkat állította helyre, valamint megoldotta a csapadék elvezetését is.