Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Október 23.: a kormányfő a Kossuth téren mond beszédet

Orbán Viktor kormányfő október 23-án délután négy órakor Budapesten, a Kossuth Lajos téren, az állami ünnepségen mond beszédet - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán az MTI-vel, megerősítve a sajtóban a napokban megjelent híreket.


Dátum: 2012-10-10 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185213
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:23:45.580470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tavaly október 23-án Orbán Viktor Brüsszelben tartózkodott, ahol részt vett az euróválság kezeléséről rendezett európai uniós állam- és kormányfői találkozón.

2010-ben viszont ugyancsak a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren mondott ünnepi beszédet a kormányfő.

Kapcsolódó elemek