Zongorafesztivál Tiszadobon
A Tiszadobi Zongorafesztivált augusztus 7-től 10-ig rendezi meg a Zongora Ünnepe Keleten Alapítvány. A rendezvénynek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település Andrássy-kastélyának franciakertje és szalonja, valamint református temploma ad helyet - közölte Hauser Adrienne zongoraművész, a rendezvény alapítója.
Dátum: 2003-07-20 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:55.155890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fesztivál nyitó estjén, augusztus 7-én Rohmann Imre, Salzburgban élő zongoraművész lép fel. Az augusztus 10-i záró koncertet Kocsis Zoltán adja, Kelemen Barnabás hegedűművész és Hajnóczy Júlia énekesnő közreműködésével - ismertette a művészeti igazgató.
A fesztiválon bemutatkozik egy fiatal, pályakezdő zongorista, Balog József is, aki már szép nemzetközi sikereket is elért - mondta Hauser Adrienn, aki Chopin, Debussy és Liszt műveket szólaltat meg a fesztiválon.
Mint ismertette, a jövőben Notturno koncert címmel minden évben bemutatkozási lehetőséget teremtenek Tiszadobon egy tehetséges fiatalnak.
A program szerint augusztus 9-én délután Hernádi Ákos, Németországban és Mocsári Károly, Franciaországban élő művész ad kétzongorás koncertet, este pedig a francia Francois-Frédériq Guy vendégszerepel Tiszadobon, aki állandó résztvevője a világ legszínvonalasabb zongorafesztiváljainak.
MTI - fidesz.hu