Martonyi: Eladósodás révén nem lehet növekedni
Magyarországon a demokrácia működik, és nem fenyegeti semmilyen veszély - mondta Martonyi János külügyminiszter a dpa német hírügynökségnek Orbán Viktor kormányfő csütörtöki berlini hivatalos látogatásához időzített nyilatkozatában.
Dátum: 2012-10-11 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:23:50.284338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külügyminiszter kifejtette: a médiatörvény a külföldi aggodalmakkal ellentétben nem korlátozta az újságírók szabadságát, az Alkotmánybíróság pedig hatályon kívül helyezte a jogszabály egyes részeit. Mindez azt mutatja, hogy a demokratikus intézmények működnek, az igazságszolgáltatás független, a sajtó szabad - tette hozzá. A hatalmas átalakítások során elkerülhetetlenek a hibák, és a kormány soha nem is állította, hogy tevékenysége hibátlan - mondta Martonyi János.
Az egyik legfőbb törekvés az államadósság csökkentése, amivel kapcsolatban Budapest egyetért Angela Merkel német kancellár uniós politikájával. A magyar kormány az erősebb, egységesebb és szolidárisabb Európáért küzd, és a német gazdaságpolitikának azt az elemét is támogatja, hogy "az alapfeltétel a költségvetési fegyelem". A gazdasági növekedés is elengedhetetlen, de Magyarország nem az adósság felduzzasztása árán akar növekedést elérni. "Az eladósodás révén nem lehet növekedni" - hangsúlyozta a külügyminiszter.
Az államháztartási hiány csökkentését célzó és a dpa szerint kiváltképpen német cégeket sújtó ágazati különadókról - vagyis a bankadóról, illetve a kereskedelmi láncokra, az energetikai cégekre és a távközlési szolgáltatókra kivetett extra adóról - szólva Martonyi János megjegyezte: "kétségtelen, hogy sértettünk bizonyos üzleti érdekeket, de alapvetően válságkezelő intézkedésekről volt szó". A világméretű pénzügyi válság legyőzéséhez nincsen mindenkinek megfelelő módszer, ezért "vagy az utcára vonulnak az emberek, vagy visszafogják a hitelezést a bankok" - mondta a magyar külügyminiszter.