Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Euromoney: az OTP a legjobb magyar bank

Több korábbi évhez hasonlóan az idén is a legjobb magyar bankká választotta az OTP-t a Euromoney brit gazdaságpolitikai magazin, amely szerint az éves felmérést végző elemzők némelyike szerint a legnagyobb magyar bankot az egész európai feltörekvő térség legjobb kereskedelmi pénzintézetének címe is megillethetné.


Dátum: 2003-07-20 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:56.052183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Euromoney, amely minden évben felállítja a bankok nemzetközi rangsorát, ez utóbbi véleményről azt írta: az így vélekedők "talán túl messze mennek", de nem kétséges, hogy az OTP mind az általa uralt hazai piacon, mind külföldön "jól helyezkedik".

A vezető londoni havilap júliusi száma "remek hídfőállásoknak" nevezte az OTP akvizícióit Szlovákiában és Bulgáriában. A magazin megemlíti ugyanakkor, hogy a romániai terjeszkedési próbálkozásokat "a román kormány egyelőre akadályozza".

Az akvizíciókkal mindazonáltal az OTP olyan nemzetközi elismertségre tesz szert, amilyen jelenleg kevés térségbeli nagybanknak jut ki - áll az elemzésben.

A Euromoney szerint a pénzügyi alapok is jók: a sajáttőke-arányos megtérülés tavaly ugyan valamelyest csökkent, de 25,9 százalékkal még mindig erősnek mondható. Az adózott profit 22,9 százalékkal nőtt, és a 34 százalékos részvényerősödés messze túlteljesítette a budapesti tőzsde egészét, amely tavaly csak 9 százalékkal emelkedett.

Az alkategóriákban a Bank Austria/HVB nyerte a legjobb magyarországi adósságkibocsátás-szervező bank címét. Ez a bank szervezte egyebek mellett az első magyar jelzálogkötvény-programot az FHB-nak, ami jelentős lépés volt a magyar adósságpiac sokszínűsítése, a hangsúlynak a szuverén kötvényekről történő elterelése felé - áll a Euromoney júliusi éves összesítésében.

A legjobb magyarországi értékforgalmazó az Erste Securities, a legtöbb vállalategyesülési és akvizíciós ügyletet pedig a Deloitte and Touche vállalatfinanszírozási részlege szervezte.

A Euromoney a világ legjobb bankjának az idén a UBS csoportot választotta, mondván: ennek a cégnek volt tavaly a legjobb a termékválasztéka és a jövedelmezősége.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek