Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány elkötelezett a hősök emlékezetének megőrzése iránt

A kormány és a honvédelmi vezetés elkötelezett a "hősök hagyatékának" és emlékezetének megőrzése iránt - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken Győrben, a 11. tábori vadászzászlóalj felújított emlékművének újraavatásán.


Dátum: 2012-10-12 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:24:12.934230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszter bejelentette: megkezdődött a felkészülés a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban az első világháború kitörésének százéves évfordulójára. Hozzátette: 2014-re digitális formában teszik közzé a teljes első világháborús veszteséglistát, valamint folytatják a munkát a hadisírgondozás területén, és megerősítik a partneri kapcsolatokat az "egykori ellenfelekkel".

A miniszter emlékeztetett arra, Ausztria-Magyarország 9 millió embert "hívott fegyverbe" az első világháborúban, ami a lakosság 17,6 százalékát jelentette. Ebből elesett a hadra kelt sereg 17,05 százaléka, mintegy 1,5 millió ember, a lakosság 3 százaléka.

A sereg 21,6 százaléka, majdnem kétmillió ember sebesült meg - tette hozzá.

Hende Csaba az 1813-ban alakult 11. tábori vadászzászlóaljról azt mondta: a "legendás alakulat" részt vett a monarchia minden nagy háborújában, s mindenhol megállta a helyét, az első világháborúban többek között Galíciában és Gorlice mezején is.

A miniszter szerint a Piavénál az összeomlásig minden támadást visszavertek, és parancsra, zárt rendben érkeztek haza Győrbe, ahol aztán a Károlyi-kormány szélnek eresztette őket.

Hozzátette: a harcokban elesett kétezer győri és nyugat-dunántúli fiú túlnyomórészt magyar volt, de voltak köztük horvátok, németek, zsidók és cigányok is.

A tárcavezető beszédében köszönetet mondott többek között Borkai Zsoltnak, Győr fideszes polgármesterének, amiért a város anyagilag támogatta az emlékmű felújítását.

Kapcsolódó elemek