Washington az ENSZ segítségét kéri
Colin Powell amerikai külügyminiszter konzultációkat kezdett néhány európai és ázsiai kollégájával, valamint Kofi Annan ENSZ-főtitkárral a világszervezet bevonásáról az iraki békefenntartásba, illetve újjáépítésbe - erősítették meg vasárnap Washingtonban.
Dátum: 2003-07-20 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12857
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:57.272108, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fehér házi források elismerték, hogy a Bush-kormányzatot egyre inkább aggasztják az iraki béketeremtés nehézségei, különös tekintettel az amerikai áldozatok növekvő számára. Ez a szám egyébként vasárnapra elérte a százötvenegyet, ami néggyel több, mint az 1991-es öbölháborúban elesett amerikaiaké. Az idézett források nem mulasztották el felhívni a figyelmet arra is, hogy Irak több városában szinte mindennaposak az amerikai jelenlét elleni tüntetések, s mindez elegendő okot ad a jövőt illető borúlátásra. A katasztrofális biztonsági helyzet indította a Pentagont arra, hogy meghatározatlan időre meghosszabbítsa több ezer olyan amerikai katona iraki szolgálatát, akik a korábbi tervek szerint két hónapon belül hazatérhettek volna.
A kiszámíthatatlan iraki helyzet, az amerikai lakosság körében érezhetően növekvő elégedetlenség, valamint az erősödő kongresszusi bírálatok a jelek szerint arra késztették a Bush-kormányzatot, hogy éppen az iraki háború megindítása kapcsán az ENSZ-szel kialakult meglehetősen feszült viszonya ellenére a világszervezet közreműködését kérje. Mindennek sürgősségét csak aláhúzta az a tény, hogy több ország, köztük olyan tekintélyes államok, mint Franciaország, Németország vagy India, csakis ENSZ-mandátum esetén hajlandó békefenntartó egységek küldésére, továbbá az újjáépítésben való részvételre.
Kormányzati források szerint ennek nyomán vált égetővé az ENSZ mellőzését magában foglaló, korábbi stratégia felülvizsgálata, még akkor is, ha Bush elnök közvetlen környezete igen csak megosztott a kérdésben. A felülvizsgálat igényét csak felerősítette, hogy a hét végén Oroszország is jelezte: világszervezeti felhatalmazáshoz köti az iraki békefenntartásban való részvételét.
Washingtoni értesülések szerint az ENSZ-szel való szorosabb együttműködés témaköre már napirendre került George Bush és Kofi Annan múlt heti találkozóján is, amely tavaly december óta kettejük első ilyen jellegű eszmecseréje volt. Colin Powell külügyminiszter pedig vasárnap megerősítette, hogy ő már a konkrétumokról kezdett tárgyalásokat a világszervezet főtitkárával.
MTI - fidesz.hu