Módosulhat az adózás rendjéről szóló jogszabály
Általános szabállyá válna, hogy az adózónak semmilyen eljáráshoz nem kell adóigazolást, vagy együttes adóigazolást kérnie, ha az adóhatóság köztartozásmentes adatbázisában szerepel - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium által pénteken az Országgyűlésnek benyújtott adótörvényeket módosító javaslatában.
Dátum: 2012-10-12 20:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:24:18.412334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az adminisztrációcsökkentési program keretében egyszerűsítenék az adóhatósági igazolások kiállításának szabályait. A javaslat szerint az adóhatósági igazolások kiállításának határideje 8 napról 6 napra csökkenne. Emellett a kormány egyszerűsítené a fizetési könnyítés és adómérséklés szabályait is. Fizetési könnyítés, adómérséklés kérése esetén, ha az adózó szerepel a minősített adózói adatbázisban és a kérelem benyújtásával együtt kéri a sürgősségi eljárásban való elbírálást, annak határideje 30-ról 15 napra csökken.
A javaslat tágítaná az automatikus fizetési könnyítés korlátait a személyi jövedelemadónál, a kérelemmel érintett tartozás maximális mértéke 100 ezerről 150 ezerre nőne, az automatikus fizetési könnyítés részleteit pedig nem 4, hanem 6 egyenlő részletben kellene megfizetni. A különböző adófizetési kötelezettségek egyetlen utalással való megfizetésének lehetőségét is tartalmazza a javaslat, a részlet szabályokat rendeleti szint fogja tartalmazni.
Változik az adózókkal szembeni méltányos joggyakorlás szabályozása. Eszerint például a végrehajtási eljárás egy alkalommal az adózó megalapozott kérelmére is felfüggeszthetővé válna. A végrehajtás felfüggesztése esetén a már folyamatban lévő azonnali beszedési megbízás alapján sem lenne végrehajtás foganatosítható. A kormány az alapvető jogok biztosának észrevétele alapján javasolja, hogy fizetési könnyítés, mérséklés engedélyezése esetén az arra vonatkozó határozat meghozatalát követően a végrehatás az érintett tartozás tekintetében ne legyen folytatható.
Az adózók védelmében rövidülnek az önkormányzati adóslisták. A kormány a helyi adó és gépjárműadó vonatkozásában 10 ezer forintról 100 ezer forintra, magánszemélyek esetén 5 ezer forintról 50 ezer forintra javasolja emelni a közzétételt megalapozó értékhatárt. Emellett közzétételre csak a már 90 napja fennálló tartozás tekintetében kerülhetne sor, határozattal megállapított adótartozás esetén csak akkor, ha az jogerőre emelkedett és bíróság nem helyezte azt hatályon kívül.
['\nAz áfa és jövedéki adó szabályok is változnak', 'A külföldön, hosszú távra bérelt autó áfáját Magyarországon kell megfizetni, a mezőgazdasági termelők saját gazdaságukban előállított tiszta növényi olajat a munkagépeikben felhasználhatják, a bérszeszfőzdék jövedéki biztosítéka 200 ezer forintra csökken, a borászatok pedig évi 10 ezer liter palackos erjesztésű pezsgőt állíthatnak elő és értékesíthetnek a nemzetgazdasági tárca pénteken benyújtott adómódosító csomagja szerint. Aki Szlovákiában bérel hosszú távra autót, de a lakóhelye Magyarországon van, annak a bérleti díj után az áfát a magyar adókulcs szerint kell megfizetnie - ezzel a példával illusztrálja az áfa-fizetés helyének a módosítását a javaslat.
\xa0\xa0\xa0
Az elektronikus számla formátumát a jövő évtől az adózó határozza meg - a tartalmát továbbra is a törvény írja elő. Így a számla lehet akár egy e-mail, pdf formátumú melléklete is. A hitelességet, és a megőrzést azonban minden formátumban biztosítani kell. Szintén új az áfa-törvényben az a javaslat, hogy az üzletrész átruházása után nem kell forgalmi adót fizetni. A vevőre az áfa-fizetés - időlegesen - nagy terhet ró, viszont az adóhatóságtól visszakapja. Ezért egyszerűbb, ha meg sem kell fizetnie azt.
\xa0\xa0\xa0
A jövedéki adónál fokozatosan elektronikus útra teszi a javaslat a visszaigénylést. A mezőgazdasági felhasználású gázolaj adóját 2014-től már csak így lehet visszaigényelni. Ennek mértéke jelenleg az árban megfizetett jövedéki adó 82 százaléka. Amennyiben maga a termelő állít elő tiszta növényi olajat, úgy a gázolaj jövedéki adója 18 százalékának megfizetése után, a saját munkagépeiben felhasználhatja. A fuvarozók jelenleg a gázolaj jövedéki adójából visszaigényelhető részt negyedévente, illetve évente kapják vissza. A jövőben a visszaigénylés havi lesz, ezzel javul a fuvarozók likviditása. A szeszfőzdék közül a bérfőzdék - ezek a tipikus vidéki szeszfőzdék - jövedéki biztosítéka 500 ezerről 200 ezer forintra csökken. A borászatok jogot kapnak arra, hogy évi 10 ezer liter palackos erjesztésű pezsgőt állítsanak elő, és azt kereskedelmi forgalomban értékesítsék. A sérült, vagy levált zárjegyet a vámhatóság 30 napon belül újra cseréli, amennyiben a kereskedő azt kéri. Az egyéb bor után sem kell jövedéki adót fizetni, ez a kedvezmény jelenleg csak a szőlőborra vonatkozik. A harmadik országba - az EU-n kívülre - tartó repülőgépeken árusítható jövedéki adómentes alkohol és dohányárú. Ezek tárolására utasellátó adóraktár létesítését javasolja a módosítás.']