Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fazekas: Cél magyar agrárkivitel további növelése

Növekedési pályán mozog a magyar mezőgazdaság, 2-3 év alatt éri el az 1990-es termelési szintet - mondta Fazekas Sándor miniszter a Magyar Hírlapnak.


Dátum: 2012-10-13 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185319
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:24:24.375239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap szombati számában megjelent interjúban a vidékfejlesztési miniszter elmondta, az idén 300-400 milliárd forint kárt okozott a mezőgazdaságnak az aszály, de az ágazat "ennek ellenére is húzni fogja az idei magyar GDP-t". A mezőgazdaság 4-5 százalékot képvisel a nemzetgazdaságban, de a ráépülő ágazatokkal együtt annak 20-25 százalékát adja, kibocsátása tavaly 2200-2300 milliárd forint volt, és az élelmiszeriparé is meghaladta a 2000 milliárd forintot - tette hozzá.

Az agrárminiszter kijelentette: valótlanságot állít az, aki azt mondja, hogy a földpályázatokon oligarchák, nagybirtokosok nyertek. "A programot folytatjuk, és szó sem lehet arról, hogy felbontsuk a kifogásolt szerződéseket" - jelentette ki. Tájékoztatása szerint még mintegy 80 ezer hektár állami földterületre kell kiírni pályázatot, s azokat a kis, közepes családi gazdaságok kapják. "Nem lesz szabad, gazdátlan földterület a ciklus végén" - mondta.

A miniszter kitért arra is, hogy az ősz legfontosabb törvénye az új földtörvény, amelyet reményei szerint legkésőbb decemberben fogad majd el az Országgyűlés. "Üldözőbe vettük a törvény megkerülőit" - mondta Fazekas Sándor, utalva arra, hogy a zsebszerződések büntetőjogi szabályozása 2013. július 1-jén lép hatályba, és addig az érintettek szabadon, jogkövetkezmények nélkül feltárhatják a megállapodásokat. "Már most látszik, és tudunk róla, hogy sokan élnek majd ezzel a lehetőséggel" - mondta a miniszter.

Kapcsolódó elemek