Kapcsolt energia konferencia Debrecenben
Kósa Lajos debreceni polgármester szerint 2004 decemberéig az energia árszabályozást végső formában rendezni kell, e téren ugyanis az Európai Uniótól Magyarország nem kért derogációt.
Dátum: 2002-03-20 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:22:12.091750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes politikus erről szerdán Debrecenbe a Magyar Kapcsolt Energia Társaság (MKET) V. országos konferenciáján beszélt.
A polgármester szerint hosszú távon nem tartható, hogy a tulajdonos az árban támogatja a szolgáltatót.
Kósa Lajos köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban Debrecenben adták át Magyarország egyik legkorszerűbb kombinált ciklusú - kapcsolt villamos- és hőenergia előállítására alkalmas - erőművét.
Szerdahelyi György, a Gazdasági Minisztérium főosztályvezetője a kapcsolt energia felhasználásában a fogyasztók kulcsszerepét hangsúlyozta.
Hőfogyasztó nélkül ugyanis nincs kapcsolt energia - jelentette ki.
A szakember szólt a GM energiatakarékossági programjáról, amely - mint mondta - beépült a Széchenyi-tervbe.
Tájékoztatása szerint a Széchenyi-terv mintegy 100 milliárdos keretéből az energiatakarékossági program 2,8 milliárddal részesült. - Óriási érdeklődés mutatkozott az energiatakarékossági program iránt: a Széchenyi-terv keretében benyújtott 13 ezer pályázatból 5 ezer ehhez a területhez kapcsolódik - mondta Szerdahelyi György.
Beszámolt arról is, hogy bővítették a pályázható területeket. - Ennek megfelelően 3,4 milliárd forintos támogatás 11 milliárd forintos beruházást indukált, aminek eredményeként az energia megtakarítás évente eléri a 2,8 milliárd forintot - fűzte hozzá.
A kétnapos debreceni energia konferencia résztvevői egyebek mellett áttekintik, hogy az áram- és a hőenergia termelés összekapcsolása milyen energiatakarékos és környezetbarát lehetőségeket nyújthat a fogyasztók számára.
A Magyar Kapcsolt Energia Társaság (MKET) elnöksége szerint a villamosenergia-piac liberalizációja a kapcsolt energiatermelés részére új kihívást, de egyben lehetőséget is teremt.
A társaság szeretné elérni, hogy a kapcsolt energiatermelés piaci részaránya növekedjen az országban, és segíteni szeretné az új technológiák bevezetését.