Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jóváhagyták a tavalyi költségvetés végrehajtását

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a 2011-es zárszámadást, amelyben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arról számolt be, hogy a magyar gazdaság tavaly a vártnál jobb teljesítményt ért el, a bruttó hazai össztermék (GDP) a tervezett 1,5 százalék helyett 1,7 százalékkal növekedett.


Dátum: 2012-10-15 17:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185362
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:24:40.026312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\nAz államháztartás egyszeri tételek nélküli, uniós módszertan szerinti hiánya a GDP 2,43 százalékát tette ki tavaly, vagyis alacsonyabb volt, mint a tervezett 2,94 százalék. A zárszámadást 258 igen szavazattal, 89 ellenében - a kormánypárti képviselők támogatásával - fogadta el a parlament.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Matolcsy György a dokumentumhoz fűzött indoklásában hangsúlyozza: a magyar gazdaság a 2011-es euróövezeti adósságválság ellenére is a vártnál jobban erősödött, az első negyedévben 2,6 százalékkal, majd ezt követően háromhavonta 1,4 százalékkal bővült a GDP . A miniszter ugyanitt kitért arra is, hogy a kormány a konszolidáció során többször alkalmazott "nem szokványos eszközöket", ám szerinte ezek az intézkedések elengedhetetlenül szükségesek voltak a magyar gazdaság és társadalom átfogó megújításához, a versenyképesség fokozásához. Emellett megjegyzi: a 2011-ben bevezetett új családi adóalap-kedvezmény jelentős mértékben befolyásolta az egygyerekes családok nettó keresetét is, ez a pozitív hatás pedig szerinte a "gyermekek számának emelkedéséhez vezet". \xa0\xa0\xa0\xa0', 'Az államadósság alakulását ugyanakkor a vártnál kedvezőtlenebbül értékeli a kormány képviselője, aláhúzva, hogy az előzetesen becsültnél magasabb deficit mindenekelőtt az átmeneti árfolyamgyengülésnek volt betudható. Mint emlékeztet, a 2010-es 81,4 százalékos államadósság 80,8 százalékra mérséklődött 2011-re, ami azonban változatlan árfolyamon számolva a GDP 76,5 százalékát tette volna ki. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'Matolcsy György pozitívumként említi, hogy négy év után nem csökkent tovább a kiskereskedelmi forgalom, bár szerinte a belföldi felhasználás továbbra is gyenge maradt az alacsony banki hitelaktivitás és a háztartások devizahitel-terhei miatt. Megjegyzi továbbá, hogy a tartósan gyenge belső kereslet miatt a belső piacra termelő iparágakban, valamint a bankszektorban is alacsony volt a beruházási dinamika. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'A tárcavezető szerint 2011-ben folytatódott a foglalkoztatottak számának előző év augusztusában megindult - éves alapon számított - növekedése, a munkanélküliek száma pedig egy év alatt 7 ezerrel csökkent, amire a gazdasági válság kitörése óta nem volt példa. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'A miniszternek a zárszámadáshoz mellékelt tájékoztatása alapján a nettó átlagkeresetek 2011-ben átlagosan 9,9 százalékkal haladták meg az előző évi szintet, a keresetek vásárlóértéke pedig 5,8 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak 3,9 százalékos növekedése mellett. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'Az ÁSZ zárszámadáshoz fűzött véleményében a vártnál magasabb költségvetési hiányt elsősorban az 500 milliárd forintos MOL-részvényvásárlással, az EU döntése után szükségessé vált 250 milliárd forintos áfa-visszatérítéssel, valamint a megyei és fővárosi önkormányzatoktól, továbbá a MÁV-tól átvállalt 246 milliárd forintos hitellel magyarázza. Az ÁSZ megjegyzi, az egyszeri kiadási tételek nélkül a központi költségvetés hiánya az eredetileg tervezettnél kedvezőbben alakult volna GDP-arányosan. Aláhúzzák továbbá, hogy a költségvetés fenntarthatóságának megítélésében fontos mutatónak számító - múltban felhalmozódott adósságoktól eltekintő - elsődleges egyenleg is negatív értéket vett fel, ám ez szintén nem történt volna meg az egyszeri kiadások nélkül.']

['\nHáromszorosára nő az önkormányzatoknak átadható vagyonelemek összértéke', 'Módosította az Országgyűlés hétfőn az idei költségvetést, így ötről tizenötmilliárd forintra emelkedett az a keretösszeg, amekkora értékben az állam ingyenesen vagyonelemeket adhat át az önkormányzatoknak. A négy kormánypárti képviselő által jegyzett javaslatot 302 igen szavazattal, egy ellenében, 42 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.

\t\xa0\xa0\xa0\xa0

\tAz előterjesztés szerint az összeg megemelése azért szükséges, mert a korábban meghatározott keretet idén már szinte teljes mértékben felhasználták, ugyanakkor a települési önkormányzatok folyamatosan nyújtanak be igényléseket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek. Az indoklásban arra is utaltak, hogy tavaly az idei összeg duplája, tízmilliárd forint volt az e célra felhasználható összeg.

\t\xa0\xa0\xa0\xa0

\tAzt, hogy az állam a helyi önkormányzatok vagy többcélú kistérségi társulások feladatellátásának elősegítése érdekében ingyenesen átruházhatja egyes vagyonelemeinek tulajdonjogát, a vagyontörvény teszi lehetővé.

\t\xa0\xa0\xa0\xa0

\tÉkes József, a javaslatot jegyző fideszes képviselők egyike, a törvényjavaslat múlt heti vitájában felhívta a figyelmet arra is, hogy az így megszerzett vagyontárgyakat - jellemzően ingatlanokat, iskolákat, szociális épületeket, sportlétesítményeket - 15 évig nem idegeníthetik el a helyhatóságok, így azok továbbra is közcélokat szolgálnak majd.

\t\xa0\xa0\xa0\xa0

\tAz államháztartási törvény 2012. január 1-jén hatályba lépett módosítása alapján az ingyenes átadások a büdzsé hiányát nem növelik, ugyanakkor az átadások nyomán jelentkező megtakarítások csökkentik a központi költségvetés állami vagyonnal kapcsolatos kiadásait - olvasható az előterjesztés indoklásában.

']

A négy kormánypárti képviselő által jegyzett javaslatot 302 igen szavazattal, egy ellenében, 42 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.

Az előterjesztés szerint az összeg megemelése azért szükséges, mert a korábban meghatározott keretet idén már szinte teljes mértékben felhasználták, ugyanakkor a települési önkormányzatok folyamatosan nyújtanak be igényléseket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek. Az indoklásban arra is utaltak, hogy tavaly az idei összeg duplája, tízmilliárd forint volt az e célra felhasználható összeg.

Azt, hogy az állam a helyi önkormányzatok vagy többcélú kistérségi társulások feladatellátásának elősegítése érdekében ingyenesen átruházhatja egyes vagyonelemeinek tulajdonjogát, a vagyontörvény teszi lehetővé.

Ékes József, a javaslatot jegyző fideszes képviselők egyike, a törvényjavaslat múlt heti vitájában felhívta a figyelmet arra is, hogy az így megszerzett vagyontárgyakat - jellemzően ingatlanokat, iskolákat, szociális épületeket, sportlétesítményeket - 15 évig nem idegeníthetik el a helyhatóságok, így azok továbbra is közcélokat szolgálnak majd.

Az államháztartási törvény 2012. január 1-jén hatályba lépett módosítása alapján az ingyenes átadások a büdzsé hiányát nem növelik, ugyanakkor az átadások nyomán jelentkező megtakarítások csökkentik a központi költségvetés állami vagyonnal kapcsolatos kiadásait - olvasható az előterjesztés indoklásában.

Az alaptörvény tartalmazhatja a választói feliratkozás főbb szabályait

Az Országgyűlés 264 képviselő támogatásával, 85 ellenzéki nem szavazat mellett még nem az alkotmány módosításáról döntött, hanem a kormánypártok alaptörvény-módosító javaslatának kiegészítéséről. A zárószavazás a következő ülésen, október 29-én lehet.

Az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatának elfogadásával - amelyről az MSZP kezdeményezésére név szerinti szavazással döntöttek - az alaptörvény nemcsak lehetővé teszi az előzetes regisztráció bevezetését, hanem annak alapvető szabályait is tartalmazza majd, így rögzítheti a névjegyzékbevétel kérelmezésének határidejét és módját.

Eszerint a feliratkozás a választást megelőző 15. napig kérhető; a Magyarországon élők személyesen vagy elektronikus úton, az internetes ügyfélkapun iratkozhatnak fel, levélben nem, míg a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok levélben vagy interneten kérhetik felvételüket a választói névjegyzékbe.

Az alkotmánymódosítás fideszes előterjesztői, köztük a Miniszterelnökséget államtitkári rangban vezető Lázár János korábban mindössze azzal egészítette volna ki az alaptörvényt, hogy sarkalatos törvény feliratkozáshoz kötheti a választójog gyakorlását. A most elfogadott módosító javaslat viszont azt mondja ki, hogy a választójog csak előzetes regisztráció után gyakorolható.

A névjegyzéket minden országgyűlési választás előtt meg kell majd újítani, kivéve, ha a voksolást a parlament feloszlása vagy feloszlatása miatt tartják.

A kormánypártok választási eljárásra vonatkozó, a parlament előtt fekvő törvényjavaslata a levélben történő regisztrációra is lehetőséget adna - igaz, csak két hétig, a választást megelőző év szeptemberében -, ám a bizottsági indítványban ez a lehetőség már nem szerepel. A Fidesz-frakció ezt Péterfalvi Attilának, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének aggályaival magyarázta.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor hétfői sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az eljárási törvény mégis tartalmazzon majd olyan rendelkezést, amely alapján a magyarországi lakcímmel rendelkezők is regisztrálhatnának levélben a szavazásra.

A feliratkozás szabályainak alaptörvénybe foglalása azért lényeges, mert a kormánypártok jelezték: előzetes normakontrollt kérnek az Alkotmánybíróságtól az új választási eljárási törvényről.

Az Országgyűlés 264 képviselő támogatásával, 85 ellenzéki nem szavazat mellett még nem az alkotmány módosításáról döntött, hanem a kormánypártok alaptörvény-módosító javaslatának kiegészítéséről. A zárószavazás a következő ülésen, október 29-én lehet.

Az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatának elfogadásával - amelyről az MSZP kezdeményezésére név szerinti szavazással döntöttek - az alaptörvény nemcsak lehetővé teszi az előzetes regisztráció bevezetését, hanem annak alapvető szabályait is tartalmazza majd, így rögzítheti a névjegyzékbevétel kérelmezésének határidejét és módját.

Eszerint a feliratkozás a választást megelőző 15. napig kérhető; a Magyarországon élők személyesen vagy elektronikus úton, az internetes ügyfélkapun iratkozhatnak fel, levélben nem, míg a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok levélben vagy interneten kérhetik felvételüket a választói névjegyzékbe.

Az alkotmánymódosítás fideszes előterjesztői, köztük a Miniszterelnökséget államtitkári rangban vezető Lázár János korábban mindössze azzal egészítette volna ki az alaptörvényt, hogy sarkalatos törvény feliratkozáshoz kötheti a választójog gyakorlását. A most elfogadott módosító javaslat viszont azt mondja ki, hogy a választójog csak előzetes regisztráció után gyakorolható.

A névjegyzéket minden országgyűlési választás előtt meg kell majd újítani, kivéve, ha a voksolást a parlament feloszlása vagy feloszlatása miatt tartják.

A kormánypártok választási eljárásra vonatkozó, a parlament előtt fekvő törvényjavaslata a levélben történő regisztrációra is lehetőséget adna - igaz, csak két hétig, a választást megelőző év szeptemberében -, ám a bizottsági indítványban ez a lehetőség már nem szerepel. A Fidesz-frakció ezt Péterfalvi Attilának, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének aggályaival magyarázta.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor hétfői sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az eljárási törvény mégis tartalmazzon majd olyan rendelkezést, amely alapján a magyarországi lakcímmel rendelkezők is regisztrálhatnának levélben a szavazásra.

A feliratkozás szabályainak alaptörvénybe foglalása azért lényeges, mert a kormánypártok jelezték: előzetes normakontrollt kérnek az Alkotmánybíróságtól az új választási eljárási törvényről.

['\nEmelkedik a cigaretta, az alkohol és az autógáz jövedéki adója', 'Jövedékiadó-emelésekről döntött a parlament hétfőn az egészségügy többletforráshoz juttatása érdekében. A dohánytermékeké a korábban tervezettnél kisebb mértékben, de nem két, hanem egy lépésben nő, a jövő év helyett már december 1-jén. \xa0\xa0\xa0

\xa0

A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jegyzett indítvány alapján - amelyet 236 igen szavazattal, 12 nem ellenében, 74 tartózkodás mellett fogadott el a Ház - a dohány- mellett az alkoholos termékek és az LPG (autógáz) üzemanyag adótartalma is növekszik.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A cigaretta jövedéki adója 12 500 forint lesz ezer darabonként, valamint a kiskereskedelmi eladási ár 31 százaléka, de legalább 24 920 forint. A szivarra, a szivarkára a kiskereskedelmi eladási ár 28,5 százaléka, a finomra vágott fogyasztási dohányra a kiskereskedelmi eladási ár 52 százaléka, de legalább 12 460 forint lesz a jövedéki adó kilogrammonként.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A kormány korábban két lépésben - 2013. január 1-jén, illetve május 1-jén - emelte volna a dohánytermékek jövedéki adóját, amely így végül a cigarettánál ezer darabonként 15 500 forint és a kiskereskedelmi eladási ár 31 százaléka, de minimum 29 300 forint ezer lett volna.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Ehelyett a parlament költségvetési bizottságának javaslatára csak egyszer, kisebb mértékben, de még az idén emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója, így ez még ebben az évben többletbevételt jelent. A testület a fogyasztói árak túlzott emelkedésének és a feketepiac térnyerésének elkerülésével indokolta kezdeményezését.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az alkoholtermékek jövedéki adója január 1-jén 15 százalékkal nő, a sör és a pezsgő jövedéki adója azonban csak 10 százalékkal. Az autógázé januárban, majd májusban is 50-50 százalékkal.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Mindez az egészségügy többletforráshoz juttatását szolgálja, csakúgy, mint a népegészségügyi termékadóról - ismertebb nevén chipsadóról - szóló törvény módosítása. Ebben átírják az energiaital definícióját, mert a gyártók a receptúra megváltoztatásával próbáltak kibújni a fizetési kötelezettség alól. A jövőben ezért a taurint nem tartalmazó, de viszonylag magas metil-xantin (koffein, teobromin, teofillin) tartalmú italok is ebbe a körbe tartozzanak majd.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Ezenfelül az elfogadott törvény értelmében a 90 és 98 százalékos támogatású gyógyászati segédeszközök áfája 27-ről 5 százalékra csökken.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az egészségügyi államtitkárság korábban az MTI megkeresésére azt közölte: az egészségügyi ellátórendszert többletforráshoz juttató intézkedések bevételeiből az egészségügyi dolgozók tervezett bérfejlesztésének második lépcsőjét is fedeznék. Továbbá ez a forrás költségvetési mozgásteret is biztosítana az új struktúra céljainak megvalósításához, és fejlesztenék a háziorvosi praxisok finanszírozását is.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Nemzetgazdasági Minisztérium hatásvizsgálata szerint a törvényjavaslat intézkedéseivel 50-55 milliárdos bevételre számítanak.

\t\xa0

']

['\nÚjra elfogadta a Ház az államfő által visszaküldött településrendezési törvényt', 'Újra elfogadta az Országgyűlés a településfejlesztéssel, -rendezéssel és az építésüggyel összefüggő törvénymódosításokat, amire azért volt szükség, mert Áder János államfő egy héttel ezelőtt tartalmi kifogása miatt megfontolásra visszaküldte a Háznak a jogszabályt. A képviselők 249 igen és 88 nem szavazat mellett fogadták el hétfőn a jogszabályt, amelyből - egy zárószavazás előtti módosító indítvány megszavazásával - törölték a köztársasági elnök által kifogásolt passzust.

\t\xa0\xa0\xa0\xa0

\tA szeptember 24-én egyszer már megszavazott belügyminiszteri előterjesztés felhatalmazást adott a miniszternek, hogy rendelettel állapítsa meg a települési önkormányzat helyi parkolási rendjét megalapozó szakmai, eljárási szabályokat és az ezzel kapcsolatos bevétel felhasználásának szabályait.

\t\xa0\xa0\xa0\xa0

\tÁder János a Háznak írt levelében azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzati törvény szerint a helyhatóságok feladata a parkolási rend meghatározása, a jogszabályok pedig nem adnak felhatalmazást a miniszternek a bevételek felhasználására vonatkozó szabályok megállapítására.

\t\xa0\xa0\xa0\xa0

\tEzért Pintér Sándor belügyminiszter zárószavazás előtti módosító indítványával a parlament törölte a javaslatból a kifogásolt pontot.

']

A képviselők 249 igen és 88 nem szavazat mellett fogadták el hétfőn a jogszabályt, amelyből - egy zárószavazás előtti módosító indítvány megszavazásával - törölték a köztársasági elnök által kifogásolt passzust.

A szeptember 24-én egyszer már megszavazott belügyminiszteri előterjesztés felhatalmazást adott a miniszternek, hogy rendelettel állapítsa meg a települési önkormányzat helyi parkolási rendjét megalapozó szakmai, eljárási szabályokat és az ezzel kapcsolatos bevétel felhasználásának szabályait.

Áder János a Háznak írt levelében azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzati törvény szerint a helyhatóságok feladata a parkolási rend meghatározása, a jogszabályok pedig nem adnak felhatalmazást a miniszternek a bevételek felhasználására vonatkozó szabályok megállapítására.

Ezért Pintér Sándor belügyminiszter zárószavazás előtti módosító indítványával a parlament törölte a javaslatból a kifogásolt pontot.

Kapcsolódó elemek