Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az Avas csak eszköz a saját politikai céljaikhoz"

Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) Miskolc polgármestere közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben leszögezi, hogy "Nem engedjük csatatérré változtatni az Avast!"


Dátum: 2012-10-16 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:24:57.635504, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgármester megfogalmazása szerint "a szélsőséges erőknek az Avas csak eszköz a saját politikai céljaikhoz. A problémát azonban mi azután is kezelni fogjuk, hogy véget érnek a vonulgatások, és levonulnak a szélsőségek az Avasról." Az Avason élők egyszerűen rendre és biztonságra vágynak - írta a polgármester, aki felelős magatartásra szólított fel mindenkit. Kriza Ákos hangsúlyozta: az október 17-ei szélsőséges demonstrációk kapcsán minden miskolcinak tudnia kell, hogy az önkormányzat és a rendőrség a rend pártján áll,  és"a rendőrség fenntartja a rendet!"

Sebestyén László, a Fidesz miskolci szervezetének elnöke kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy elutasítják a "politikai önérdeknek ezt az üres és felelőtlen megnyilvánulását", elutasítják "a jobbikos semmi nem jó politizálást, mert nem rendet teremt, hanem heccel, és végeredményben káoszt szül."

Kapcsolódó elemek