Jövő szombaton ismét kormányzati karrierexpó lesz
Jövő szombaton harmadszor rendezi meg a ReGeneráció elnevezésű kormányzati karrierexpót Budapesten, a Millenárison a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2012-10-17 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185434
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:25:06.594332, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az expó célja a közszolgálati, kormányzati, közigazgatási munka- és karrierlehetőségek bemutatása a fiataloknak. Az idei rendezvényen 62 standon várják az érdeklődőket a minisztériumok, az államtitkárságok és a kormányzati háttérintézmények képviselői. Pódiumbeszélgetések is lesznek például a közigazgatás kulisszatitkairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, a családpolitikáról és a tehetséges fiatalok lehetőségeiről - tájékoztatott közleményében a KIM.
A további programok közül megemlítették a Honvédelmi Minisztérium médiakamionjában kipróbálható repülőgép-szimulátort, továbbá lesz katonazenekar és "afgán sátor" is.
A ReGenerációnak - mint írták - nagy szerepe van abban, hogy ma már egyre több fiatal gondol a közigazgatásra mint lehetséges életpályára.