Hoffmann: A közoktatás eredményességének is növekednie kell
November 9-én folytatódnak az egyeztetések a pedagógus-szakszervezetek képviselőivel - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, miután szerdán Budapesten találkozott öt érdekképviseleti tömörülés képviselőjével.
Dátum: 2012-10-17 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185438
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:25:08.184627, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az oktatási államtitkár újságírók előtt kiemelte: a szerdai találkozón - amelynek nem volt kötött napirendje - elsősorban a pedagógus-életpályamodellről és a bevezetés időpontjáról volt szó, és abban maradtak, hogy az iskolák állami kézbe vételével kapcsolatos kérdésekről novemberben folytatják az egyeztetést.
Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott: jó esély van arra, hogy a jövő évi gazdasági mutatók kiszámításában nekik lesz igazuk, és nem az uniónak, illetve az IMF-nek, és a gazdasági növekedés lehetővé teszi az életpályamodell bevezetésével egyidejűleg a béremelést is. Addig bizalmat és nyugodt munkát kért mindenkitől.
Kérdésre válaszolva azt mondta: az esetleges 2014 januárjára történő halasztásról nem volt szó. Mint mondta, beszélt a kormányfővel is, aki szavai szerint azzal bíztatta: "minden erő afelé irányul, hogy a pedagógusok béremelése az életpályamodell indulásával együtt 2013 szeptemberétől megtörténjék".
Hoffmann Rózsa kiemelte: a kettőnek együtt kell járnia, eddig is ez volt és most is ez az álláspontja.
Tudomása szerint ez a kormány álláspontja is - reagált egy felvetésre -, hiszen a kabinet elkötelezett abban, hogy a közoktatási rendszert megújítsa, és ennek kulcseleme a törvény és a pedagógus-életpályamodell. A szándék is teljes mértékben megvan, hogy az ehhez szükséges forrásokat előteremtsék - erősítette meg.
Ugyanakkor volt olyan szakszervezeti vélemény is, amely ennél kisebb, 20 százalékos általános béremelést tartana indokoltnak januártól, miközben a köznevelési törvény elvetését javasolta - folytatta.
Hoffmann Rózsa azt mondta: nem tudná támogatni egy olyan törvény elhalasztását, amelyet tavaly decemberben igen nagy többséggel fogadott el az Országgyűlés, és 150 komoly szakmai egyeztetés előzött meg. Ismeretei szerint a kormányzatnak sem áll szándékában lemondani a közoktatás megújításáról - közölte.
Megállapodtak a szakszervezetekkel abban, hogy az iskolai-kollégiumi munka nyugalmának a fenntartása mindenkinek érdeke - tette hozzá. Abban megerősítést kapott, hogy az érdekvédelmi tömörülések célja is a pedagógusok életkörülményeinek a javítása. Ugyanakkor ezzel együtt a közoktatás eredményességének is növekednie kell - szögezte le.
Az oktatási államtitkár megjegyezte: attól senkinek nem kell félnie, hogy az állami fenntartásba vétel után százával, ezrével bocsátanának el pedagógusokat. Ilyen szándék nincs, elbocsátás ott lehetséges, ahol a gyermeklétszám csökkenni fog - mutatott rá.
Hoffmann Rózsa a találkozó légkörét megfelelőnek ítélte, mindenki ki tudta fejteni saját álláspontját - mondta. Megjegyezte: a találkozótól nem várt többet, a tömörülések véleménye ismert volt előtte. A november 9-ei találkozóval kapcsolatban azt kérte, hogy a szakszervezetek egymás között jussanak egyezségre a legfontosabb kérdésekről - jelezte.
Az oktatási államtitkárság október 9-én a Pedagógusok Szakszervezetének, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezetnek, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének, a Keresztény Pedagógusok Szakszervezetének, valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének postázott meghívást a szerdai megbeszélésre.