Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Ezt az Európai Unióban és az IMF-nél is méltányolni kell" + videó

Rogán Antal szerint sose gondolták, hogy teljesen kivezetik a bankadót, ezt a magyar adórendszer részének tartják, csak az adó csökkentését tervezték - a Fidesz frakcióvezetője erről a TV2 csütörtök reggeli műsorában beszélt.


Dátum: 2012-10-18 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:25:17.507541, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Rogán Antal a TV2 Mokka című műsorában

Arra a felvetésre, hogy ezt a bankszövetség úgy értelmezi, hogy a kormány egyoldalúan felmondta a bankadó csökkentéséről kötött megállapodást, Rogán Antal azt mondta: a bankoknak "ebben még némi igazságuk is van", de hozzátette: az egyoldalú szerződésmódosításban a bankoknak is van gyakorlata, csak ezt korábban az emberek kárára tették.

Nem hiteleztek az utóbbi két évben

Arra a felvetésre, hogy júniusban Orbán Viktor miniszterelnök Bécsben még arról beszélt, hogy 2013-tól teljesen kivezethetik a bankadót, Rogán Antal azt mondta: nem volt ilyen koncepció, az adó megfelezésén gondolkodtak, ha ezt megengedték volna a körülmények. Úgy vélte: természetesen nem jó dolog az, hogy kénytelenek magasan tartani a bankadót, de mivel a bankok nem hiteleztek az utóbbi két évben, és ez nem fog változni semmit, ezért szerinte ez ebben a formában nem jelent különösebb kárt a magyar gazdaságnak. Az viszont kétségkívül igaz, hogy a bankok profitjából sok pénzt vesz el - jegyezte meg.

A bankok profitja csökken

Rogán Antal hangsúlyozta, azzal, hogy nem az emberek jövedelme csökken, hanem a bankok profitja, a következő évben fenn lehet tartani a társadalmi békét Magyarországon, alacsonyan lehet tartani a deficitet és csökkenteni az államadósságot, amit szerinte Európai Unióban és az IMF-nél is méltányolni kell.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy a kormány további 367 milliárd forintnyi, a jövő évi költségvetést érintő kiigazító intézkedésről döntött annak érdekében, hogy az Európai Bizottság is teljesíthetőnek lássa jövőre a GDP-arányos 2,7 százalékos költségvetési hiányt. A miniszter egy hétpontos intézkedési csomag keretében egyebek mellett azt közölte, hogy a korábbi tervekkel ellentétben mégsem csökkentik a felére a bankadót 2013-ban, a tranzakciós illeték általános mértéke pedig 1 helyett 2 ezrelék lesz.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2057, 'source_type': 'media', 'source_id': 9381, 'target_type': 'article', 'target_id': 121896, 'relation_type': 'describes'}