Fazekas: A dohánytermesztés kiemelten fontos ágazat
A dohánytermesztés a magyar mezőgazdaság kiemelten fontos ágazata - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten, az Európai Dohánytermesztők Szövetsége (UNITAB) 33. kongresszusán.
Dátum: 2012-10-18 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185464
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:25:18.708685, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA miniszter hozzátette: Magyarországon a dohánytermesztés a foglalkoztatásban és a közvetlen, valamint a közvetett jövedelemtermelésben játszott jelentős szerepe mellett hozzájárul a tájfenntartásához, a vidék sokszínűségéhez is. Ezért hazánk alapvető érdeke, hogy az ágazat fennmaradjon, és jól funkcionáljon Európában - mondta Fazekas Sándor.', 'Az UNITAB a teljes európai dohánytermesztő szektor képviselője. Működése két alapelven nyugszik: a kölcsönös párbeszéd kialakítása az ágazat szereplői és a döntéshozók között, valamint koordináció az UNITAB tagjai - különböző szakmai szervezetek - között.
\xa0\xa0\xa0
A tanácskozást üdvözölve Fazekas Sándor kiemelte: a magyar kormány elkötelezett amellett, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt támadt kihívásokra lehetőség szerint olyan válaszokat találjon, amelyek a munkaképes - azon belül is a vidéken élő - közösségek megélhetését biztosítják, illetve hosszútávon is perspektívát nyújtanak nekik. Hozzátette: ezért a Közös Agrárpolitika (KAP) egyik kulcskérdése, hogy a dohányágazatban továbbra is megtartható legyen a termelői bázis. Ez átlagon felüli közös erőfeszítést és folyamatos, kölcsönös párbeszédet igényel a dohánytermesztők, a feldolgozók, illetve a szabályozás és a politika szereplői között.
\xa0\xa0\xa0
Úgy vélte, együttműködés hiányában a dohányszektor közvetett és közvetlen szabályozásának nem kellően körültekintő módosítása gátolhatja a szektor működését, amit el kell kerülni. Éppen ezért a különböző iparágakat és érdekcsoportokat képviselő szereplők együttműködésére szólított fel a miniszter a termelés, a feldolgozás, a politikai keretrendszer kidolgozása és a szabályozás területén. Kérte a tanácskozás résztvevőit, hogy a támogatási rendszerek részleteinek kidolgozásánál és véglegesítésénél cselekedjenek közösen. Együtt ugyanis nagyobb esélye van annak, hogy minden lehetőséget alaposan megvizsgálva és bemutatva, befolyással legyenek az őket közvetlenül érintő döntések kimenetelére - fejtette ki.
\xa0\xa0\xa0
Fazekas Sándor hangsúlyozta: az UNITAB célkitűzéseivel teljes mértékben azonosulni tud, lehetőségeinek keretein belül pedig minden támogatást biztosít a termelők megfelelő jövedelmének garantálásához, a munkakörülmények javításához, a technológiai modernizációt célzó erőfeszítésekhez, valamint az egészség- és környezetvédelmi szempontokat is szem előtt tartó politika folytatásához.']