Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán: Nem jóléti állam, hanem munka alapú társadalom épül + képek

A jóléti állam Nyugat-Európába sem fog visszatérni, mert nem versenyképes, helyette a munka alapú társadalmat kell kiépíteni - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Bukarestben, ahol az Európai Néppárt (EPP) 21. kongresszusán angolul elmondott felszólalása után nyilatkozott a rendezvényre akkreditált magyar újságíróknak. Az eseményen készült képek itt megtekinthetők.


Dátum: 2012-10-18 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:25:19.918499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Fel kell készíteni közösségeinket a jövőre. Félreértés az, hogy a válság elhárítása után folytatódhat az az európai élet, ami azelőtt volt. A válság után semmi nem lesz olyan, mint amilyen volt, és nekünk abban a jövőben kell helytállnunk. Erre biztatom az EPP minden tagszervezetét" - mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök az MTI kérdésére válaszolva kifejtette, mit takar a kongresszusi beszéde elején tett kijelentése, hogy nem lehet azokkal az eszközökkel válságot kezelni, amelyek a válságot okozták. Rámutatott, hogy a pénzügyi spekulációkra épülő gazdasági növekedés korszaka lejárt, pénzügyi szolgáltatási manőverekkel nem lehet helyettesíteni a tényleges termelő és értékteremtő munkát.

"Megvan a munka alapú gazdaságnak a társadalmi rendszere, amit Magyarországon fölépítettünk, meglátjuk, sikeres lesz-e. Ez egy folyamatos küzdelem, egyáltalán nincs dicsőséggel kikövezve az utunk, vitákon és kétségeken keresztül vezet, nem egy promenád, ahol az ember a legjobb ruhájában fölvonul" - mondta Orbán Viktor.

Újságírói kérdésre előadása egy másik gondolatát is kifejtette, miszerint a helyes gazdaságpolitikák megvalósítását nem lehet technokratákra bízni. "Csak a józan ész, a gazdasági racionalitás nem lesz elég. Európának be kell látnia, hogy a versenytársai használnak lelki felhajtóerőket is, spirituális, ha úgy tetszik vallási felhajtó erőket, lelkileg jobb állapotban vannak, mint mi vagyunk. Ezért a józan ész mellé az Emeljük fel a szívünket is oda kell tenni - ez a kettő együtt újíthatja meg Európát, és erről bátran kell beszélni, mert ha mi, kereszténydemokraták nem beszélünk róla, a liberálisok, meg a szocialisták biztosan nem fognak" - összegezte Orbán Viktor.

Kapcsolódó elemek