Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Kitartunk a kormány mellett"


Dátum: 2012-10-19 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185492
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:25:29.268660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bencsik András: A tanulság mindig ugyanaz. 2010-ben a mostani kormányerők elképesztő győzelme igazi forradalmi változást jelentett, szerintem ekkor zárta le posztkommunista múltját Magyarország. Erre a látványos fordulatra jött az első válaszcsapás; az itt a kérdés, hogy egy lopakodó birodalmi törekvés, vagy a nemzetek, értékek Európája kerekedik felül. A második békemenetnek elképesztő nyomatékot adott a lengyelek jelenléte március 15-én. Most, a harmadik előtt könyörtelen nyomást gyakorolnak ránk, megint kintről. Van egy iszonyú adósságteher, az EU és az IMF pedig azt teszteli, a magyarok mikor lázadnak fel a kormányuk ellen. Nekünk ez továbbra is rettenetesen fáj, meg akarjuk mutatni, hogy kitartunk a saját magunk által választott kormány mellett.

Az mno Bencsik Andrással készített interjúját itt olvashatják.

Kapcsolódó elemek