Bush kitünteti Teller Edét
Teller Ede magyar származású fizikus egyike annak a 11 embernek, akit George Bush amerikai elnök a legmagasabb amerikai polgári kitüntetésre, az Elnöki Szabadság-érdemrendre kiválasztott - jelentette be hétfőn a Fehér Ház.
Dátum: 2003-07-21 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12876
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:33:03.099702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az átadási ünnepséget július 23-án rendezik meg a washingtoni Fehér Házban. A 11 kitüntetett közül hárman már nem élnek, ezért posztumusz-díjukat szeretteik vehetik át. Az Egyesült Államok legmagasabb civil kitüntetését Harry Truman elnök alapította 1945-ben a II. világháborúban teljesített civil szolgálat elismerésére, majd John F. Kennedy elnök 1963-ban megerősítette a hagyományt, s a kitüntetést a kiemelkedő hivatásbeli teljesítmények jutalmazására is kiterjesztette. Az idén kitüntetendők névsora: Jacques Barzun, a Columbia Egyetem egykori professzora, az Európai gondolkodásmód és kultúra neves kutatója, Julia Child mesterszakács, szakácskönyvek és televíziós tanácsadó műsorok népszerű szerzője, Roberto Clemente, néhai Puerto Rico-i baseball-játékos, aki a Pittsburgh Pirates csapatában kimagasló sportteljesítményeket ért el, Van Cliburn zongoraművész, aki 1958-ban Moszkvában 23 évesen elnyerte az első Nemzetközi Csajkovszkij Zongoraverseny első díját, Václav Havel volt cseh köztársasági elnök, akit szókimondó írásaiért a kommunista hatóságok többször bebörtönöztek, Charlton Heston színész, a Ben Hur, a Majmok bolygója, a Tízparancsolat és más legendás filmek főszereplője, politikai aktivista, Teller Ede, magyar származású fizikus, aki a náci üldözés elől menekült Amerikába, ahol tudósként részt vett olyan védelmi kutatásokban, mint az atombomba kifejlesztéséhez vezető Manhattan Terv, vagy az SDI, a csillagháborús tervként emlegetett Stratégiai Védelmi Kezdeményezés, Dave Thomas, a Wendy,s étteremlánc alapítója. A tavaly elhunyt filantróp örökbefogadott gyermekként nőtt fel, és élete végéig az adoptálás szószólója maradt, Byron Raymond White szintén tavaly elhunyt jogász, aki 31 éven keresztül az amerikai Legfelsőbb Bíróság bírója volt, s aki fiatal korában atlétaként és amerikaifutball-játékosként is kiemelkedő volt, majd a civiljogi mozgalomban vett részt, James Q. Wilson, a Harvard és a Kalifornia Egyetem professzora, aki a moralitás, a kormányzat és a büntetőjog témakörében írt munkáival alapozta meg hírnevét, John R. Wooden kosárlabda-edző, akinek egyetemi csapata, az UCLA Bruins 12 éven belül tízszer nyerte meg a nemzeti egyetemi bajnokságot, s ezzel rekordot döntött.
MTI - fidesz.hu