"Az egyetem értékőrző és értékképző intézmény"
Hetvennégy, a köztársasági elnök által újonnan kinevezett egyetemi tanár vette át a kinevezéséről szóló okiratot Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől pénteken a fővárosban.
Dátum: 2012-10-19 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:25:34.481079, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balog Zoltán ünnepi köszöntőjében kiemelte: a felsőoktatás nemzeti és emberi erőforrás egyaránt.Hozzátette: az egyetem egyszerre értékőrző és értékképző intézmény, a tudományos munka bázisa, tehetséggondozó szervezet, és nagyon fontos szerepet játszik Magyarország nemzetközi híre szempontjából.
A miniszter beszédében azt a célt idézte fel, amelyet Eötvös József egykori oktatási miniszter úgy fogalmazott meg: erős tanítói rendre van szükség. "Önökre így tekintünk, mint az erős tanítói rend tagjaira" - mondta a tárca vezetője.
Balog Zoltán szerint fontos, hogy úgy képezzék a jövő diplomásait, legyen egy olyan szellemi tér, ahol azokat az értéktartalmakat meg lehet vitatni, amelyekre Magyarország jövőjét építik. Az egyetem ilyen hely, ahol a hagyományos tudást megőrzik, újratermelik, és egyben versenyképes tudást is kapnak a hallgatók - tette hozzá.
Az ünnepségen részt vett Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, Maruzsa Zoltán felsőoktatási helyettes államtitkár, több tárca képviselője, valamint Pálinkás József, az Akadémia elnöke, és több felsőoktatási intézmény rektora.