Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Méregtelenít a Pápa

II. János Pál pápának nem romlott az egészségi állapota, az utóbbi időben csak azért tűnik a szokásosnál gyengébbnek, mert az orvosok méregtelenítő kúrára fogták - derült ki hétfőn Rómában vatikáni körökből.


Dátum: 2003-07-21 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12877
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:33:03.397083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magukat megnevezni nem kívánó szentszéki források cáfolták az olasz sajtó és a vatikáni megfigyelők egy részének azt a megállapítását, miszerint a katolikus egyházfő egészségi állapota az utóbbi hetekben romlott volna. Az elmúlt két hétben kétségtelenül gyengébbnek tűnt hangja és nehezebben vette a levegőt a pápa. A Bronzkapu mögött azonban ezt annak tulajdonítják, hogy az orvosok most ideiglenesen csökkentik a szentatya gyógyszeradagjait, elősegítendő a szervezet méregtelenítését. II. János Pál tavaly ilyenkor rendkívül rossz állapotban volt, ország-világ aggódott az egészségéért. Azóta feltűnően jobban lett, hangja erőteljesebbé vált, visszatért arcmimikája, testtartása is egyenesebb lett, összességében enyhültek a Parkinson-kór jellemző tünetei. A sajtó berkeiben egyesek valamiféle "csodagyógyszerről" véltek tudni, amelyet állítólag egy mexikói orvos adott a szentatyának. A Szentszék azonban cáfolta ezeket a híreszteléseket, a javulást a korábban szedett gyógyszerek adagjának növelésével, illetve a kiegészítő kúrák hatékonyságával indokolta. A Parkinson-kórosok esetében azonban időnként kell egy kis szünetet tartani a gyógyszerezésben, legalábbis időlegesen ajánlatos csökkenteni az adagokat, hogy a szervezetet méregteleníteni lehessen. Az orvosok állítólag éppen ezt a nyári időszakot látták a legkedvezőbbnek - vagy legalábbis a kevésbé rossznak -, hogy ezt a méregtelenítést elvégezzék. Ilyenkor a pápa castelgandolfói nyári rezidenciáján tartózkodik, és a szokásosnál ritkább közéleti

tevékenységet kell folytatnia. A vasárnapi Úrangyala imádság azonban ezekben a nyári hetekben sem maradhat el, így legutóbb is érezhető volt, hogy II. János Pál nehézségekkel küzd a beszédben, halványabb a hangja. Vatikáni körökből azonban igyekeznek megnyugtatni a közvéleményt: csak átmeneti zavarokról van szó. Bizonyítékul megemlítik, hogy a Szentszék éppen a múlt hét elején jelentette be: a pápa szeptemberben négynapos utazást tesz Szlovákiában, a napokban pedig kis kirándulást tett Róma környékén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek