Parlamenti vitanap lesz az államadósságról
Politikai vitanapot kezdeményezett a Fidesz november 6-ára Kit terhel a felelősség - az államadósságról és annak okairól címmel.
Dátum: 2012-10-19 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185517
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:25:38.073153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rogán Antal, a kormánypárti frakció vezetője pénteken terjesztette a Ház elé javaslatát, amelyhez mellékelte a szükséges számú aláírást.
A parlamenti vitanap megtartásához legalább 78 aláírás kell, az összes képviselő ötödéé. A Fidesz frakcióvezetője ennél néggyel többet csatolt kezdeményezéséhez, amelyet fideszes és KDNP-s képviselők támogattak.
A házszabály alapján a vitát az indítvány beterjesztésétől számított 14 napon túl, de 28 napon belül kell megtartani.