NGM: a pótlólagos kiigazítás ellenére sem változik a hiánycél
Az október elején meghirdetett egyenlegjavító program és a szerdán bejelentett pótlólagos költségvetési kiigazítási intézkedések között nincs átfedés, a két csomaggal összesen 764 milliárd forintos egyenlegjavító intézkedést tesz a kormány, és a jövő évi hiánycél továbbra is a GDP 2,7 százaléka - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-nek adott válaszaiból.
Dátum: 2012-10-19 15:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:25:38.906346, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárca megerősítette azt is, hogy szándékában áll a bankadó 2014. évi megfelezése.
A költségvetési intézkedésekről az NGM kifejtette: tranzakciós illetékből a kormány - az MNB megadóztatása nélkül - az első intézkedéssorozattal együtt 210 milliárd forintot várt, az új intézkedéseknek megfelelően ez az összeg további 130 milliárd forinttal emelkedik, ami összesen 340 milliárd bevételt jelent.
Az illeték kétszeresére emelésével a várt bevétel nem emelkedik automatikusan kétszeresére, egyebek mellett a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvényben meghatározott 6000 forintos illetékfizetési plafon miatt.
A 210 milliárd forintos összegből 170 milliárd forint a bankok terhe, és 40 milliárd forint a kincstáré. Az új intézkedés hatására a bankok terhe 260 milliárdra, a kincstáré 80 milliárd forintra emelkedik - ismertette az intézkedések részleteit az NGM.