Kósa: Egy jó rendszert akarunk létrehozni + videó
A Fidesz alelnöke hangsúlyozta: nem vesznek el pénzt az önkormányzatoktól, az állam átvállalja az önkormányzati feladatok egy részét, így azoknak kevesebb központi forrásra van szükségük.
Dátum: 2012-10-20 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:25:40.736420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kósa Lajos az M1 Az Este című műsorában úgy fogalmazott: nem elvonásról, hanem drámai feladatátalakulásról van szó. Matolcsy György szerint a helyi önkormányzatok 30 milliárdos többletbevételre tehetnek szert a közműadóból, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége azonban attól tart, hogy nem tudják majd beszedni, mert állításuk szerint többnyire állami tulajdonról van szó.
Kósa Lajos erre reagálva felhívta a figyelmet, hogy a közműszolgáltatások közül az áram és a gáz jelentős része sincs állami kézben, ezek pedig állítása szerint „jelentős szeletek”. A hosszú távú célokkal kapcsolatban elmondta: a kormány azt szeretné, ha zárt finanszírozásúvá válnának az önkormányzatok.
Emellett újabb fordulat jöhet az előzetes választási regisztráció ügyében is. Az alkotmányügyi bizottság korábban azt javasolta, hogy a feliratkozás szabályait rögzítsék az alkotmányban, a levélben történő regisztráció lehetőségét pedig csak a külhoni magyaroknál hagyják meg. A feliratkozási rendszert egyébként is kritizáló ellenzéki pártok és civil szervezetek szerint azonban az ilyen típusú megkülönböztetés alkotmányellenes.
Kósa Lajos ezzel kapcsolatban Az Estében megjegyezte: az általuk kigondolt megoldás adatvédelmi szempontból számos kockázatot rejt az adatvédelmi biztos szerint, javaslataira azonban számít a kormány, amiket be is építenek a tervezetbe – jelentette ki a debreceni polgármester, hangsúlyozva: ha elkészülnek ezzel, akkor alkotmányossági vizsgálatot kérnek, mert egy jó rendszert akarnak létrehozni.