Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Barokk fesztivál Egerben

Kortárs balett együttesek seregszemléje, filmművészeti nyári egyetem, több komolyzenei és dzsessz koncert, zenés történelmi játék, haditorna bemutató is szerepel a Fesztivál a Barokk Egerben ez évi programjában.


Dátum: 2003-07-21 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:33:04.388531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 12 éves múltra visszatekintő fesztivál pénteken egy Vivaldi műveire komponált lézer show-val veszi kezdetét a Dobó téren.

A július 26-tól augusztus 1-ig tartó Filmművészeti Nyári Egyetem keretében az idei Magyar filmszemlén bemutatott alkotásokat tekinthetik meg az érdeklődők, találkozhatnak rendezőkkel és operatőrökkel.

Július 29-én kezdődik az Erlau Táncfesztivál. Az augusztus 3-ig tartó rendezvényen a legjobb hazai kortárs együttesek lépnek fel, így a Szegedi Kortárs Balett, a Pécsi Balett, a Budapest Táncszínház és az Egri Fesztivál Balett.

Augusztus 9-én és 10-én a Líceum udvarán kialakított szabadtéri színpadon adják elő a Szentivánéji álom című árnyjátékot; a Shakespeare-műre dramatizált darabot Mendelssohn zenéje kíséri.

A fellépők között lesz az Arts Harmony, a Pori Jazz Együttes, a Trio Cordoba, Varnus Xavér, illetve a fesztivál keretében tartják az Egri Vitézlő Oskola haditorna bemutatóját és az Eger Kis Csillagai című zenés történelmi játék premierjét is.

A rendezvénysorozat 30 millió forintos költségvetéséhez 14 millió forinttal járult hozzá a város, 6 millió forinthoz a Széchenyi Terv turisztikai programjából jutottak, a többi költséget a jegybevételekből, illetve szponzorok támogatásából fedezik.

Eger - kimutatások szerint - Budapest és a Balaton után az ország harmadik leglátogatottabb idegenforgalmi központja; évről évre mintegy egymillió turista keresi fel a hevesi megyeszékhelyet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek