Lázár: Magyarország ki fog kerülni a túlzottdeficit-eljárás alól + videó
Lázár János szerint a kormány a bankokkal, az energiaszektorral finanszíroztatja meg a hiánycsökkentést; a három százalékos hiánycél megvalósul és az ország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól.
Dátum: 2012-10-22 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:25:50.557678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarországon az elmúlt 20 évben az ország átalakításáért az emberek nagyon nagy áldozatot hoztak, és az uniós csatlakozás óta is ez történt. Nem terhelhető tovább a magyar társadalom, ezért kell Brüsszelnek a különadókat, az új közteherviselést elfogadni - mondta. Kiemelte, hogy a befektetők hozzák a pénzt az országba, "minden nap vásárolják a magyar állampapírokat". Elismerte ugyanakkor azt, hogy a pénzügyi szektor "esik vissza", de mint mondta, az iparban vannak befektetések, vannak megrendelések. A Bankszövetség szerinte nem tartotta be azt a megállapodást, amelynek a felmondásáért most a kormányt teszik felelőssé, mert bár vállalták, mégsem hitelezték 2012-ben a magyar kis- és középvállalkozói szektort. "Az elmúlt 22 évben a bankok annyi pénzt szivattyúztak ki Magyarországról, hogy most nyugodtan tehetnek vissza az államkasszába" - fogalmazott.
Lázár János arról is beszélt: nem a magyar kormány dönti el önmagában, hogy kell-e IMF-megállapodás Magyarországgal. Ezt részben azok döntik el, akik az országot hitelezik, hiszen az ő pénzük biztonságáról szól a megállapodás. Az IMF-megállapodás a külföldi befektetők bizalmát szolgálja, hogy ha valaki magyar államkötvényt vásárol, akkor szeretné a pénzét biztonságban tudni. Az elmúlt egy évben a francia állampapírból egyet sem vettek az amerikai befektetők, miközben "a magyar állampapír után sorba állnak" - fogalmazott Lázár János. Az IMF-megállapodás időpontjáról nem beszélt, arra a kérdésre, hogy az még az idén megvalósul-e azt mondta: "szerintem az bölcs dolog lenne". "Nem tudom, hogy az IMF mit akar (...) az IMF-nek is el kell döntenie, hogy meddig próbál az országgal játszani" - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy egyetért-e a békemenet szervezőinek azzal az értelmezésével, hogy Orbán Viktort meg kell védeni, hiszen az országot Brüsszelből zsarolják, úgy válaszolt: "komoly nyomás alatt volt a kormány az elmúlt egy esztendőben, hogy bizonyos üzleti köröknek kedvezzen, és a közteherviselést ne szervezze át".