Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Október huszonharmadika minden szabadságszerető emberé

Az 1956. október 23-án kezdődött magyar forradalomról és szabadságharcról, valamint Mindszenty József hercegprímásról emlékezett meg Gyürk András hétfő este Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén az egyperces felszólalások sorában.

Dátum: 2012-10-23 09:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185565
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:25:55.919061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

"Október huszonharmadika nem csak a magyarság ünnepe, hanem minden szabadságszerető emberé" - mondta a magyar néppárti EP-delegáció vezetője, és hozzátette: az idei kettős ünnep, hiszen Mindszenty József születésének 120. évfordulójára is emlékezünk.

"A bíborosra, akit börtönbe vetett a fasiszta és a kommunista diktatúra is" - emlékeztetett Gyürk András. Szerinte a Mindszenty számára erőt adó eszmények - szabadság, hagyomány, közösség - valódi európai gondolatok voltak.

"Ezeket az eszményeket képviselték azok az államférfiak is, akik akkor Európa nyugati felén a háborúban kimerült kontinens felemelésén dolgoztak" - mondta. Hangsúlyozta, hogy ők ugyanabban a keresztény Európában hittek, mint a magyar bíboros. "Ezek az eszmények és ez a hit őrizték meg a megkínzottak tartását, és emelték fel Európát a reménytelennek tűnő helyzetből" - hangsúlyozta a fideszes politikus. Mint fogalmazott, "a remény ma újra eltűnni látszik kontinensünkről". Szerinte a kiutat keresve ma érdemes visszatekinteni az elődökre, "azokra, akiknek erkölcsi és közéleti példamutatása az egységes Európa talapzatául szolgált".

Bagó: A Benes-dekrétumoknak levéltárban a helyük

Szintén az egyperces felszólalók között kapott szót Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy 2007-ben a szlovák parlament megerősítette a csehszlovákiai magyarokat és németeket a második világháború után kollektíve bűnössé nyilvánító és jogaiktól megfosztó Benes-dekrétumokat. "Megalapozatlan és dilettáns az az érvelés, amely történelmi dokumentumokról tesz említést". Az ilyeneknek - mondta - irattárban a helyük, nem a hatályos jogrendszerben. Bagó Zoltán szerint a dekrétumok a faji szegregáció, diszkrimináció talaján állnak, ezért Szlovákiának e szabályokat ki kellene iktatnia jogrendszeréből.

Kapcsolódó elemek