Rogán: Ma is harcolnunk kell a szabadságunkért
Rogán Antal V. kerületi polgármester, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője szerint ma is harcolnunk kell a szabadságunkért, habár egészen másféle harcot kell vívnunk, mint ’56-os elődeinknek.
Dátum: 2012-10-23 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185570
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:25:57.801006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\nRogán Antal a forradalom napjaira utalva azt mondta: a magyarok bebizonyították maguknak és az egész világ előtt, hogy képesek összefogni, egységként gondolkodni és cselekedni, megmutatták, hogy a jó ügyért az életüket is képesek feláldozni. Hozzátette: hisz abban, hogy ezek a tulajdonságok ma sem vesztek el.', 'A polgármester szerint most megint olyan időket élünk, amikor szükség van a nemzeti egységre, ma is harcolunk a szabadságért, amelyet nem erőszak, nem katonák veszélyeztetnek, hanem a pénzügyi kiszolgáltatottság, a gazdasági fenyegetettség, vagyis a válság, amelynek a legfőbb előidézője a gátlástalan individualizmus. Rogán Antal úgy látja, ez a szellem tette tönkre "a jobb sorsa érdemes pénzügyi rendszert, ez adósította el Európa országait, hajszolta adósrabszolgaságba" az európai népeket és köztük a magyarokat.
\n']
A fideszes politikus hangsúlyozta: ma a politikai táborok azt gondolják, a nemzeti ünnepek arra valók, hogy egyenként demonstrálják különállóságukat és megmutassák erejüket, de 1956 nem erről szólt. Akkor nem a megosztottságot, hanem az összefogást hirdették, amely a magyar nemzet túléléséhez kellett.
Rogán Antal kiemelte: a magyar nemzet érdeke a megmaradás ma is, amikor az ismét nemzetközivé vált világ "tartóoszlopai jobban recsegnek-ropognak, mint akár 56 évvel ezelőtt". Hozzátette, a megmaradáshoz az kell, hogy kiálljunk a saját érdekeink mellett, s ebben nem a politikai táborokhoz való tartozás számít.