Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kósa: A nemzet nem felejt

A nemzet a bajban csakis magára számíthat, a hit, a munka, a kitartás pedig eredményre vezet, ezek útján messze lehet jutni, ellentetében az idegen érdekek kiszolgálásával – hangsúlyozta ünnepi beszédében Kósa Lajos, Debrecen polgármestere kedden délelőtt az Egyetem téri ’56-os emlékmű megkoszorúzását megelőzően.


Dátum: 2012-10-23 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:25:58.175764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A forradalom évtizedeken át tartó, vezetők és csinovnyikok általi meghamisítása, meggyalázása, a szisztematikus hazugsággyártás ellenére 1956 megmaradt a nemzet szívében, a nemzet pedig nem felejti a bátorságot, a forradalmárait, a börtönben sínylődőket, de a vérbírókat, az emigrációba kényszerülő tömegeket sem – vezette fel gondolatait a Fidesz-alelnök emlékeztetve arra, hogy ’56-ban csakis magunkra számíthattunk, s ki-ki politikai szimpátiájától függetlenül össze tudott fogni az ország. Megjegyezte: a nemzet nem felejt, ezért tudja, hogy Kádár János, Apró Antal, vagy Biszku Béla hazaárulók, bitangok voltak.

Az MSZMP utódja ma is a Parlamentben politizál, s azt gondolják, nincs ezzel semmi tennivaló. Ugyanazok, ugyanazok politikai örökösei lövettek bele a forradalomra emlékező tömegbe hat évvel ezelőtt, s alázták meg az ünneplőket, mint akik ’56-ban. Majd ki is tüntették a törvénytelen brutalitás elkövetőit – utalt a közelmúlt eseményeire a politikus, aki szerint az MSZP két éve ugyanabba bukott bele, mint az elődje ötvennégy évvel korábban: a hazugságaiba. Eladósodott az ország, s arra biztatták az embereket, hogy adósodjanak el nyugodtan ők is – tette hozzá az MSZP-re utalva.

1956-ban hiába vártunk arra, hogy az Egyesült Államok megsegít, vagyis ha baj van, most is csak magunkra számíthatunk. A forradalom üzenete az, hogy a bajban a nemzetnek össze kell fognia – jelentette ki Kósa Lajos, leszögezve: minden magyar felelős minden magyarért, s azok, akik a nehéz megélhetés miatt az utóbbi években elhagyták az országot, fontolják meg, hogy előbb-utóbb hazatérnek. Az előző kormány – folytatta – azt mondta, „el lehet innen menni”, a mostani szerint viszont „vissza lehet jönni”.

Jártak már Magyarországra nehéz idők, de az ország él, küzd, dolgozik. A hitnek, munkának, kitartásnak meglesz az eredménye, sőt, csakis ennek lehet eredménye, ez az az út, amelyen messze lehet jutni – fogalmazott beszédében, kiemelve: tudjuk, mit jelent a szabadság, mert megküzdöttünk érte.

Kapcsolódó elemek