Példa nélküli a Fidesz és a Lungo Drom összefogása
Egy valóságos cigánypolitikai szakmai képviseletnek kellene felváltania a polgárjogi cigány érdekvédelmet a főváros valamennyi kerületében - jelentette ki Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke szerdán, Budapesten.
Dátum: 2002-03-20 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1071
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:22:12.722407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Farkas Flórián erről a fővárosi Lungo Drom szervezetek vezetőinek tanácskozásán beszélt.
A tanácskozáson részt vett Áder János, az Országgyűlés elnöke, Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke, és jelen voltak a Lungo Drom politikájával rokonszenvező cigány szervezetek képviselői.
Farkas Flórián közölte: bebizonyosodott, hogy a polgárjogi cigány érdekvédelemnek nincs jövője. A politikus a tanácskozáson megjelentekre utalva megállapította, hogy a művészvilág felismerte a helyes politikai utat, amelyet a Lungo Drom célként maga elé tűzött.
Úgy vélte: ilyen egységesen a fővárosi cigány elit, a cigány művészek és közéleti személyiségek még nem voltak együtt annak érdekében, hogy valamiért síkra szálljanak, elinduljanak azon az úton, amelyet a Lungo Drom a magyarországi cigányság számára megjelölt.
Farkas Flórián kijelentette: bízik abban, hogy a Lungo Drom önszervező ereje egyre több cigányt fog bevonni a szervezet munkájába. Hozzátette, hogy egyre több értelmiségi vállalja cigányságát, és áll a Lungo Drom politikája mellé.
Kifejezte meggyőződését, hogy a Fidesz-MDF-Lungo Drom megállapodást továbbra is támadni fogják, de úgy vélte, ezt is vállalnia kell a szervezetnek és támogatóinak.
Farkas Flórián bejelentette, hogy a Lungo Drom április elsején-másodikán befejezi országjáró körútját, és a kampányt a fővárosi kerületekben folytatja.
A politikus leszögezte: a fővárosi cigánypolitika csak akkor fog igazán jó útra térni, ha a Lungo Drom-eszmét fogja követni.
Pokorni Zoltán szerint európai mércével is példa nélküli a Fidesz és a Lungo Drom összefogása. Pokorni Zoltán hangsúlyozta, hogy az összefogás alapját a négyesztendős közös munka, közös tapasztalatok határozták meg.
Szavai szerint ma már nem az a kérdés, hogy lesz-e cigány középosztály, mert az eltelt négy év alapján biztosan állítható, hogy lesz ilyen.
A kormánypárti politikus hosszú útról beszélt a cigányság problémáinak megoldása kapcsán.
- Együtt élünk hét-, nyolcszáz éve, de még mindig erő kell annak kimondásához, hogy a magyar cigányság nemzetalkotó tényező - jegyezte meg Pokorni Zoltán.
Álláspontja alapján Magyarország nem lehet sikeres, ha a roma társadalom nem látja maga előtt a felemelkedés útját. Mint mondta, április hetedikén a cigányság is komoly választás előtt áll. Hozzátette: el kell dönteniük, melyik utat választják, az elkülönülés, a sértődöttség, a szemben állás vagy az együttműködés, a közös munka hosszú és nehéz útját.
Közölte: Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke jelentős beszédet mondott legutóbb a Fidesz kongresszusán, amikor arról szólt, hogy a cigányság nem akar eltartott lenni, szeretnének adófizető állampolgárokká válni, akik munkával, tanulással tesznek a saját jövőjükért.
Pokorni Zoltán álláspontja szerint minden tettre kész embernek támogatást kell nyújtani.
Értékelése alapján a Fidesz a Lungo Dromban partnerre talált. - Olyan partnerre, amelyik nem csak az asztalt veri és vasárnapi jogvédőként beszél a cigányok sanyarú sorsáról - fűzte hozzá a politikus, jelezve, hogy a Lungo Drom szerepet vállalt a feladatok végrehajtásában is.
Leszögezte: a 2002 nyarától felálló Cigány Integrációs Hivatal célja, hogy ne lehessen többé szőnyeg alá söpörni a magyar cigányság gondjait.