Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendőrségi becslés: négyszázezren a Kossuth téren

A rendőrség becslése szerint a Kossuth téri hivatalos állami ünnepségen közel 400 ezren vesznek részt - közölte a Belügyminisztérium kedden délután az MTI-vel.


Dátum: 2012-10-23 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:26:04.137848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA tájékoztatás szerint a Kossuth tér teljesen megtelt, a Békemenet résztvevői megtöltik az Alkotmány utcát és a környező mellékutakat.

Az állami ünnepség délután négy óra után néhány perccel a Himnusz hangjaival kezdődött, a rendezvény főszónoka Orbán Viktor miniszterelnök lesz.

\xa0\xa0\xa0

A téren várakozókhoz négy óra előtt nem sokkal csatlakoztak az ország függetlenségéért és a kormány melletti kiállásért szervezett békemenet résztvevői, akik délután két órakor indultak a budai Széna térről. Őket nagy tapssal fogadta a téren addigra összegyűlt tömeg.', '', '']

Kapcsolódó elemek