Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új bölcsődét nyitott Józsefváros

Új, hatvan férőhelyes bölcsőde nyílt csütörtökön a főváros VIII. kerületében, a beruházás mintegy 317 millió forintból valósult meg.

Dátum: 2012-10-25 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:26:27.179530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A Tolnai Lajos utcai intézmény ünnepélyes átadásán Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere arról beszélt: a beruházás kiemelt jelentőségű, s nemcsak azért, mert a 750 négyzetméteres telek mostanáig "nem tett jót a város összképének", hanem azért is, mert a továbbiakban a legkisebbeknek olyan környezetet tudnak biztosítani, ami elengedhetetlen a fejlődésükhöz.

Szavai szerint a bölcsődések zárt, zöld, teljesen védett, magas szakmai színvonalú intézménybe járhatnak, ahol saját konyha gondoskodik a fejlődésüknek megfelelő napi négyszeri friss ételről. Emellett 24 új kerületi munkahely is létesült - emelte ki. A kerületvezető ismertette, hogy az új bölcsődére 2009. december elsején adta be a pályázatot az önkormányzat, amely csaknem 250 millió forint vissza nem térítendő uniós forrást nyert el. A beruházás összköltsége 317 millió forint volt. Kocsis Máté az MTI-nek azt is elmondta: Józsefvárosban 500 bölcsődei férőhely van, a most átadott intézménnyel pedig sikerült minimálisra szorítani a várólista hosszát.

Kapcsolódó elemek