Új egészségügyi központot adtak át Debrecenben
Több orvosi és védőnői körzet rendelőjének és egy kisebb labornak ad otthont a Debrecenben csütörtökön átadott, 87 millió forintból kialakított új egészségügyi központ.
Dátum: 2012-10-25 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:26:28.898335, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az önkormányzati tulajdonú, korábban iskolaként használt épület felújítására 79 millió forint uniós támogatást nyert el a város - ismertette az avatón Pajna Zoltán (Fidesz) alpolgármester. Mint mondta, a 384 négyzetméteres korszerű központnak köszönhetően 11 ezer ember ellátását végezhetik megfelelő körülmények között. A Faraktár utcai épületben két felnőtt- és négy gyermekorvosi körzet rendelője kapott helyet, továbbá nyolc védőnő is ott fog dolgozni.
A projekt részeként négymillió forintból eszközöket is beszereztek, így bizonyos alapvizsgálatok is helyben elvégezhetők. A felújítás során akadálymentesítették az épületet. Pajna Zoltán elmondta: az önkormányzat az uniós támogatás fejében vállalta, hogy az orvosok térítésmentesen használhatják az ingatlant.