Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Másfél milliárdos fejlesztés kezdődik az ozorai várban és környékén

A nyüzsgő reneszánsz világot szeretnék újrateremteni Ozorán azzal a másfél milliárd forintos fejlesztéssel, amelynek támogatási szerződését csütörtökön a helyszínen írták alá, és amelynek keretében folytatódik a várkastély felújítása, a község pedig egy reneszánsz főteret kap.


Dátum: 2012-10-25 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:26:30.368968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A másfél milliárd forintos uniós és állami támogatásról szóló szerződést Varga Kálmán, a Pipo-várat felügyelő Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója és Sebestyén Attila, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség operatív igazgatója írta alá.

A szép múltú település jövője szempontjából nagy jelentőségű ez a nap, illetve a most kezdődő beruházás - mondta a szerződéskötés alkalmából Hirt Ferenc országgyűlési képviselő. Hozzátette, biztos abban, hogy sok vállalkozás épül a fejlesztésre, így az fellendülést fog jelenteni a falu számára.

A munka során folytatódik a reneszánsz várkastély felújítása, helyreállítják és feljáróhidakkal egészítik ki az épületet körülvevő várfalat, megújítják a vár kertjét, feltárják a várárkot, amely jelenleg be van temetve.

Készül egy fogadótér az úgy nevezett Kula-kertben ahol parkolót, szabadtéri színpadot, játszóteret alakítanak ki. A település, amely máig sokat megőrzött reneszánsz hangulatából, a felújítás során reneszánsz főteret kap. Minderről Dobó Ágnes, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatóhelyettese beszélt a projektnyitón.

Kiemelte, hogy a fejlesztés egyik érdekessége lesz a "piazza" sarkában lévő gólyafészek "felfedezése". A látogatók nyaranta egy kamera segítségével figyelhetik meg a gólyacsalád életét a szintén felújítandó Esterházy-kocsmában elhelyezett képernyőn.

A Műemlékek Nemzeti Gondnokságának munkatársa kiemelte, hogy a Pipo váraként emlegetett ozorai várkastély "teljesen eltér" a magyarországi műemlékektől, igazi kuriózum, mert a reneszánsz világ hangulatát tükröző épületek másutt csak jelentős átépítésekkel vagy romosan maradtak fenn.

A várkastélyt a település egy Firenzéből érkezett, később szép karriert befutott kereskedősegédnek köszönheti, akit a helybéliek Pipóként emlegettek, és aki feleségének, Borbálának a családi birtokán teremtett egy csöppnyi Firenzét az 1400-as évek elején. A műemléképületre az elmúlt két évtized alatt szakaszosan több mint egymilliárd forintot költöttek.

Kapcsolódó elemek