Ötezer Volga Irakba
Ötezer Volga típusú személyautóval bővül az iraki főváros, Bagdad taxiparkja az idén - jelentette be a Volgákat szállító GAZ autógyár vezérigazgatója hétfőn. Alekszej Barancev az ITAR-TASZSZ tudósítása szerint elmondta, hogy a Volgák szállításáról szóló szerződést az ENSZ Olajat élelmiszerért elnevezésű humanitárius programja keretében még 2001 őszén kötötte meg Oroszország és Irak.
Dátum: 2003-07-21 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12891
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:33:07.770729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerződés teljesítését azonban a Perzsa-öbölbeli harcok miatt idén márciusban leállították. Az egykori iraki kereskedelmi minisztérium jogutódja Barancev szerint megerősítette a szerződést, így a Volgákat - az eredeti megállapodásban szereplő határidőt teljesítve - még ebben az évben el tudják juttatni Irakba. Az egykori Gorkijban, a szovjet idők előtti nevére visszakeresztelt mai Nyizsnyij Novgorodban található GAZ gyár vezérigazgatója azt nem pontosította, hogy állami vagy magáncég vásárolja meg az orosz kocsikat. Mint elmondta, a 44 ezer eurós összegű szerződés alapján már elkészült az első 500 - a sivatagi klímának megfelelően felszerelt - leendő iraki Volga.
MTI - fidesz.hu